Lázár János munkatársai súlyos csapást mértek a „horrorkaravánokra”

4 nap, 60 szabálytalanság, 26,5 millió forint bírság. Addig büntetünk, amíg mindenkinek elmegy a kedve a „trükközéstől” – üzente a miniszter.
Négynapos, kiemelt célellenőrzés keretében vizsgálta a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium az autószállítókat: az ellenőrzött 53 járműnél összesen 60 jogsértést észleltek, 11 járműnél az ellenőrök a továbbhaladást is megtiltották. A tárca a közleményében azt írta, hogy múlt hét szerdától szombatig, négy napon át kiemelt célellenőrzést tartott a tárcához tartozó Közlekedési Hatóság a gyorsforgalmi úthálózaton, amelynek keretében az autószállítókat vizsgálta.
Az ellenőrzött 53 jármű szinte mindegyikénél találtak szabálytalanságot, volt, ahol többet is: 42 jármű túlsúllyal közlekedett, 11 esetében nem tartották be a vezetési és pihenőidőre vonatkozó kötelezettségeket, 4 esetben engedélyhiányt, 1 esetben a rakomány nem megfelelő rögzítését észlelték az ellenőrök, 2 járműnek pedig elégtelen volt a műszaki állapota – emelték ki. Hozzátették, hogy az ellenőrzött járművek 60 százaléka román, 21 százaléka bolgár honosságú volt, de szerb, ukrán, bosnyák, macedón, holland és görög járműveket is átvizsgáltak a Közlekedési Hatóság szakemberei.
Az autószállítóknál észlelt 60 jogszabálysértésre összesen több mint 26,5 millió forintnyi helyszíni bírságot szabtak ki, amelyből 24,4 millió forintot azonnal be is fizettek a sofőrök. Az ellenőrzött 53 autószállítóból 11 jármű továbbhaladását megtiltották, ez a rendszám és az okmányok elvételével jár, amit akkor kapnak vissza, ha az észlelt műszaki hibát, vagy szabálysértést elhárítják, illetve a kiszabott bírságot megfizetik – áll a közleményben.
Még mindig horrorkaravánok veszélyeztetik a szabályosan közlekedők életét a magyar utakon. Munkatársaim 53 autószállítót ellenőriztek és szinte minden esetben találtak szabálytalanságot, amelyek összesen 26,5 millió forintnyi büntetést vontak maguk után. A közlekedés nemcsak arról szól hogy eljussunk A-ból B-be, hanem egyfajta csapatmunka is. Ha egyvalaki nem tartja be a szabályokat, azzal nemcsak önmaga, de mások számára is kockázatossá, akár életveszélyessé teszi a közlekedést. Ebből elég volt! Még gyakrabban, még több kollégával, még több járművet fogunk ellenőrizni. Addig osztjuk a büntetéseket, amíg el nem megy a kedvük a ‘trükközéstől’ – fogalmazott a célellenőrzés kapcsán Lázár János miniszter.
Fotó: Facebook/Lázár János