Nagyon ritka oldalkocsis Simsont hajt a szegedi gyűjtő

Tóth Sándor háromkerekű oldtimer 250-esét mindenhol megcsodálják.
A fesztiválokon jobban megnézik Tóth Sándor oldtimer oldalkocsis Simsonját, mint a nyugati gépcsodákat. A szegedi Dél-alföldi Veterán Egyesület tagja elmondta: az egykori NDK-ban ennek a 250-esnek a gyártásával 1962-ben leálltak és mindössze pár tízezer darab készült belőle. Magyarországon napjainkban szinte alig látni ilyen háromkerekűt, ráadásul ilyen jó állapotban lévőt pedig majdnem lehetetlen.

Tóth Sándortól megtudtuk: az öreg Simsonnal nagy távolságokat nem tesz meg, úgy 70-80 kilométerekre van bekalibrálva ezzel az utazás. A szegedi gyűjtő kiemelte: van két oldtimer BMW-je is, azokkal jár nagyobb túrákra. Legutóbb egy csanádpalotai fesztiválon vett részt, odáig szépen elgurult a Simsonnal. Kifejtette: Palotán töltötte gyermekéveit, így szívesen jött el erre az eseményre.
