Grezsa István: bajnokok a vásárhelyiek

A péntek esti özönvíz sem mosta el a vásárhelyi Fidesz-KDNP családi piknikjét, minden tervezett programot meg tudtak tartani a szervezők. Három koncerten szórakozhattak azok, akik kilátogattak a Városi Stadionba, ahol Grezsa István polgármesterjelölt köszöntötte a megjelenteket.
Családi pikniket hirdetett péntek délutánra, estére a vásárhelyi Fidesz-KDNP, azonban eleinte úgy tűnt, az időjárás keresztülhúzza a számításokat: rövid idő alatt rég nem látott mennyiségű eső zúdult a városra. Ahogy azonban elállt, minden folytatódott a tervek szerint, a vizes fű és a víztócsák sem okoztak akadályt a szórakozni vágyóknak.

A koncertek sorát a Smink zenekar kezdte, majd a – kiadós eső után – a Dont’t stop the Queen lépett a színpadra. A Queen-feldolgozásokat játszó együttes utolsóként a We Are The Champions (Mi vagyunk a bajnokok) című dalt játszotta el, mintegy jóslatként Grezsa István Fidesz-KDNP-s polgármesterjelölt és képviselőjelölti csapatának vasárnapi győzelmére az önkormányzati választásokon.

Grezsa István ezt követően mondott köszöntőt. „A bajnokok nem mi vagyunk, hanem azok a vásárhelyiek, akik az özönvíz után is kijöttek. A másik bajnokok a technikusok, akik kiszedték a víz alól a technikát, hogy folytatódhassanak a koncertek” – hangsúlyozta a polgármesterjelölt, aki mindenkinek jó szórakozást kívánt a mulatság további részéhez.

A piknik a 4S Street zenekar koncertjével zárult.