Lázár János: ha Grezsa István nyer, új élet kezdődik Vásárhelyen

„A bennünket ért hat év folyamatos gyalázkodás után eljött az idő, hogy elégtételt vegyünk” – jelentette ki Lázár János szerdai vásárhelyi választási fórumán. Az építési és közlekedési miniszter, országgyűlési képviselő szerint Márki-Zay Péterrel zsákutcába jutott a város, és az itt élők arról döntenek, hogy olyan polgármestert választanak-e, aki létezik az ország szempontjából, mert a jelenlegi nem létezik. Lázár János leszögezte: Grezsa István nem tesz ember és ember között különbséget, ezért a szeretet hatalma nem Márki-Zaynál, hanem Grezsánál van.
Választási fórumra hívta a vásárhelyieket a Damjanich és Szerencse utcák sarkára Lázár János. Az építési és közlekedési miniszter előtt a helyszínhez közeli városrészek Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltjei, Botkáné Kovács Henriett, Rácz Viktor, Ozgyin Balázs és Markó Csaba szólt a megjelentekhez. Őket Grezsa István, a kormánypártok polgármesterjelöltje követte, aki elmondta: „napról napra többen vannak a változást akarók, de ahhoz, hogy vasárnap elegen legyünk, mindenkinek el kell mennie szavazni és vinnie kell magával még egy embert”.

„Hat éve gyaláz, lábbal tipor bennünket, fideszeseket a városvezetés, ezért itt az ideje, hogy elégtételt vegyünk. A Fidesz-KDNP összezáró közönség, meg tudjuk nyerni a választást” – jelentette ki Lázár János. A miniszter hozzátette: kétféle polgármester létezik, az egyik akar lenni, a másik akar tenni. A mostani csak akar lenni és maradni polgármester, míg Grezsa István tenni akar.

„Régi lokálpatrióta, tapasztalt politikus, aki azért a közösségért akar dolgozni, amelybe született. Támogatásáról Orbán Viktor miniszterelnök is biztosította, és ha vasárnap ő nyer, béke és pénz lesz a településen. Ha Grezsa István nyer, új élet kezdődik Vásárhelyen, ha nem, azzal a város veszít, és nem ő, vagy a Fidesz. A kormánynak lesz hol elkölteni az ország pénzét. Nem Grezsáról, nem rólam és nem a Fideszről szavazunk, Márki-Zay Péter elmúlt hat évéről lesz népszavazás a városban” – szögezte le Lázár János.
Orbán Viktor vásárhelyi látogatása kapcsán felelevenítette, a miniszterelnök szó nélkül elment Márki-Zay mellett, úgy, mintha ott sem lett volna. „Ez azt jelenti, hogy ez a polgármester ma az ország szempontjából nem létezik. A kérdés, hogy olyan polgármestert választanak-e a vásárhelyiek most, aki létezik. Ez a város egyedül nem fog tudni boldogulni, szüksége van a kormány támogatására” – foglalta össze Lázár János, aki szerint egy vesztes ember csak vesztessé tudja tenni a várost. Emlékeztetett: a település 2018-ban új útra lépett, 2019-ben megerősítette azt, de az út zsákutca lett.

A vásárhelyiek megosztottságáról elmondta, Grezsa István háziorvosként nem tesz különbséget ember és ember között, ezért alkalmas arra, hogy egyesítse a várost. „A szeretet hatalma nem Márki-Zaynál, hanem Grezsa Istvánnál van” – mutatott rá a miniszter.
Hangsúlyozta: a polgármesteren kívül a városrészek képviselőiről is döntünk. A tíz egyéni választókörzetben a Fidesz-KDNP kilenc új jelöltet indított, akik házról házra végigjárták a körzetüket és végigküzdötték a kampányt. A polgári életben már bizonyítottak és továbbra is a városban szeretnének boldogulni, ezért őket is jó szívvel ajánlja a vásárhelyieknek.

Lázár János a fórum végén az európai parlamenti választás tétjére is felhívta a figyelmet. Kifejtette: a veszélyek korában élünk, a háború és a béke kérdéséről döntünk. A nyugat-európai országok egy olyan országot akarnak háborúba vonni, amelyben még mindig 81 ezer hadiárva él. A miniszter szerint, ha a magyarok vasárnap megerősítik Orbán Viktort és a Fidesz-KDNP listáját, akkor ki tudunk tartani a békepárti álláspont mellett, ezért aki a Fideszre szavaz, az a békére szavaz.



Címkék:
Hódmezővásárhely Vásárhely Márki-Zay Péter Lázár János Orbán Viktor Fidesz háború politika béke választás KDNP önkormányzati választás önkormányzati választás 2024 EP-választás választás 2024 Grezsa István miniszterelnök szavazás fórum EP-választás 2024 FIDESZ-KDNP fejlődés gyarapodás marakodás