Balog Norbert: a nemzetellenes erők mindig megtalálják azokat, akik eladják a hazát

„Nem szabad hagyni, hogy elvegyék gyökereinket azok a kishitű, megalkuvó, köpönyegforgató emberek, akiket meg tudnak vásárolni külföldi pénzzel” – jelentette ki Balog Norbert a vásárhelyi Mi Hazánk trianoni megemlékezésén. A párt helyi szervezete a Szent István téri Országzászlónál hajtott fejet a gyásznap alkalmából.
104 éve, 1920. június 4-én írták alá a trianoni békediktátumot, ami által Magyarország elvesztette területének kétharmadát és lakosságának jelentős részét. Erre emlékezett a Mi Hazánk vásárhelyi szervezete kedd este.

Balog Norbert elmondta: nekünk, vásárhelyieknek azért különösen fontos emlékezni, mert a várost 1919 tavaszán románok szállták meg. „Úgy rendezkedtek be, hogy a békeszerződés után sem vonulnak majd ki. Néhány nap alatt kötelező lett a román nyelv használata és a lej lett a hivatalos fizetőeszköz. Később 56 vásárhelyi élet bánta ezt, és nem sokon múlott, hogy Vásárhely nem egy nagy román város lett a Tisza mentén” – elevenítette fel az akkori eseményeket a párt helyi elnöke, polgármesterjelöltje.

Hozzátette: mindezt a nemzetellenes, globalista erőknek köszönhetjük, akik el akarták törölni Magyarországot, ezért nem szabad hagyni, hogy bármikor felülkerekedjenek hazánkon.

„Ne engedjük, hogy elvegyék gyökereinket azok a kishitű, köpönyegforgató, megalkuvó, emberek, akiket meg tudnak vásárolni dollárral és euróval” – hangsúlyozta Balog Norbert. Rámutatott: a külföldi, idegen erők mindig megtalálták és megtalálják azokat, akik eladják a hazát, ezért nem dőlhetünk hátra, és mindig emlékezni, emlékeztetni kell arra, mi történik akkor, ha az idegen érdekek beférkőznek az országba.


