Lázár János: Orbán Viktor a legjobb lehetőség Magyarország számára

Aki a Fidesz-KDNP-re szavaz, segíti a kormány béke melletti kiállását, mert mi nem visszük közel Magyarországot a háborúhoz, szemben a többi párttal, amelyek a háború folytatásában érdekelt amerikaiaktól korábban felvették a nagy pénzt – fogalmazott a miniszter Dunaújvárosban.
Egy olyan világban élünk, ahol „a háborús helyzeteket nem szabad félvállról venni” és ha van nemzet a világon, amelynek nem érdeke, hogy háborúba keveredjen, az Magyarország – jelentette ki az építési és közlekedési miniszter szerdai dunaújvárosi utcafórumán. Lázár János példaként említette, hogy Románia átengedi az amerikaiaknak a légitámaszpontjait, tengeri támaszpontjait, katonai bázisait, így több tízezer amerikai katona van az országban azért, hogy adott esetben az amerikaiak be tudjanak avatkozni az ukrán-orosz háborúba. Úgy vélte, ezzel Románia vállalja azt, hogy ennek a háborúnak a részesévé válik, ami nagyon nagy kockázat, ezt Magyarország nem teszi, mert „egyetlenegy magyar életet sem akar kockáztatni sem az oroszok, sem az ukránok miatt”.
A miniszter hangsúlyozta, hogy aki a Fidesz-KDNP-re szavaz, segíti a kormány béke melletti kiállását. Megemlítette, hogy a háború elutasítottsága a baloldali szavazók között is 90 százalékos, tehát akik nem szavaztak eddig a kormánypártokra vagy nem szeretik Orbán Viktort, „azoknak is érdemes ránk adni szavazatukat, mert mi nem visszük közel Magyarországot a háborúhoz, szemben a többi párttal, amelyek a háború folytatásában érdekelt amerikaiaktól korábban felvették a nagy pénzt”.
Kérdésre válaszolva Lázár János elmondta: sem a miniszterelnök, sem a kormány, sem a Fidesz nem hibátlan, vannak jó döntéseik és vitathatók is, de „amikor végignézünk a politikai palettán, hogy ezt az országot, ezekben a háborús időben, gazdasági nehézségek idején kire bíznánk, akkor a mai lehetőségek közül Orbán Viktor a legjobb lehetőség az ország számára”.
Lázár János egyébként a Dózsa Mozi előtti téren összegyűlt, mintegy 150 ember előtt arról is beszélt, hogy az M8-as autópálya lesz Magyarország egyik legnagyobb közúti beruházása, amely az M7-es autópályától – Sárbogárd és Dunaújváros érintésével – Kecskemétig fog húzódni. Jelezte, hogy a kiviteli tervek idén elkészülnek, és a megvalósítást is elkezdik ebben a ciklusban.
Fotó: Facebook/Lázár János