Kétnapos diáksportfesztivált rendeznek Makón

Az általános iskolák 1-4. osztályosai mérik össze tudásukat a 8 állomásból álló akadálypályán.
Kétnapos diáksport fesztiválnak ad otthont a makói Szabó „Sonka” László Kézilabda Csarnok. Kovács Gábor sportszervező elmondta: a Magyar Diáksport Szövetség első alkalommal rendezi meg ezt az országos programot, melyhez a Maros-parti város általános iskolái is csatlakoztak. Kedden az első és második, szerdán pedig a harmadik és negyedik osztályosok mérik össze tudásukat a nyolc állomásból álló akadálypályán.
Kovács Gábortól megtudtuk: itt nem a verseny a lényeg, hanem az, hogy a gyerekek a mókás feladatok végrehajtása során megismerjék, megszeressék a mozgást. A sportszervező hozzátette: emellett egy kicsit a versenyszellemet is erősítik bennük, azzal a szándékkal, hogy felső tagozatosokként részt vegyenek a diákolimpia különböző sportágaiban.
A kedd délutáni megnyitón Farkas Éva Erzsébet köszöntötte a gyerekeket. A polgármester nem érkezett üres kézzel, hanem ajándékkal lepte meg a kis sportolókat. A frissítők kiosztásában Mágori András önkormányzati képviselő és Vass Gábor képviselőjelölt segített a városvezetőnek.
A tornacsarnokban kialakított akadálypályán sokféle ügyességi feladatat kell megoldaniuk a diákoknak. Az egyik állomáson a labdakezelésüket tesztelik, a másikon pedig azt, mennyire tudnak célba dobni. Emellett szükség van a gyorsaságra is, hiszen máshol futniuk kell. Az egyensúlyérzéküket pedig a bordásfalakon mutatják be.