Schmidt Ádám: sportnemzetből legyünk sportoló nemzet

A sport olyan erényeket fejleszt, amikre büszkék lehetünk – fogalmazott a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára csütörtökön Balmazújvárosban, az edzőcentrum legújabb fejlesztéseinek átadóján.
Schmidt Ádám emlékeztetett: Magyarország az olimpiai eredményesség tekintetében a kilencedik helyet foglalja el a világon, a cél ezt megőrizni, vagy még javítani rajta.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ez az edzőket is beleszámítva 500 ezer ember érint, ám a másik 9 millió lakossal is foglalkozni kell, ezért azon dolgoznak, hogy „sportnemzetből sportoló nemzet legyünk”.
Tiba István (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője bejelentette: a 140 millió forintos kormánytámogatásból az edzőcentrumban fedett lelátót, eredményjelző táblát, kondiparkot, erőnléti dombot, labdafogó hálót készítettek, valamint kicserélték a stadion pályaborítást.
borítókép vasárnap.hu