Nyárváró találkozót tartottak a makói időseknek

Farkas Éva Erzsébet polgármester, Mágori András önkormányzati képviselő és Vass Gábor képviselőjelölt vendégelte meg a résztvevőket.
Nyárváró találkozón látta vendégül Makó nyugdíjasait Mágori András önkormányzati képviselő, Vass Gábor képviselőjelölt és Farkas Éva Erzsébet. A polgármester elmondta: az eseménynek otthont adó újvárosi klubházat több civil szervezet is használja, ezért a város folyamatosan fejleszti mind az épületet, mind a berendezését.

Most a vendéglátáson túl egy éttermi teljesítményű mikrohullámú sütőt ajándékozták meg a szépkorúakat. A polgármester hozzátette: a jövőben is mindenben segíteni fogják a makói nyugdíjasokat.
Farkas Éva Erzsébet arról is szólt, hogy az újvárosi klubházat 2016-ban vehették birtokba az idősek. Korábban a Justh Gyula utca egy másik épületét használták, de az új tornacsarnok építése miatt azt el kellett bontani. Ezért egy másik önkormányzati tulajdonban lévő ingatlant biztosítottak a számukra.

Az épületet átalakították és korszerűsítették. Ez a munka nem fejeződött be, hiszen mindig újítanak rajta valamit. Legutóbb a fűtési rendszerét tették rendbe, így sokkal biztonságosabb és olcsóbb a használata.

Mágori Andrástól megtudtuk: korábban egy hatalmas televíziót hoztak az újvárosi klubházba. A képviselő kifejtette: mindig megkérdezik az időseket, hogy mire lenne szükségük. Ezért esett most a választás erre a speciális konyhai eszközre. Ez a mikro olyan nagy, hogyan egy levesestál is elfér benne. Emellett jóval több funkciója van, mint a hagyományos társainak.

Mágori András kiemelte: meg is kapták a következő kívánságot, egy nagyméretű hűtőszekrényre lenne szükség. Várhatóan a hónap végére meg is érkezik a berendezés Újvárosra.