Pumpával ütötték egymást pünkösdvasárnap Kiszomboron

A nyílt utcán keveredtek vitába a férfiak, a 64 éves kiszombori lakos előbb megrúgta, majd egy pumpával fejbe vágta a sértettet. Súlyos testi sértés miatt kell felelnie.
Nyomozás indult annak a férfinak az ügyében, aki bántalmazta vitapartnerét Kiszomboron – tudta meg szerdán a Promenad24.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság lapunkkal közölte, a megalapozott gyanú szerint a 64 éves férfi május 19-én, vasárnap szóváltásba keveredett az utcán a sértettel, akit a vita hevében a földre lökött, megrúgta, majd pedig egy pumpával fejbe vágta. A rendőrök elfogták az agresszívan viselkedő kiszombori lakost, akit előállítását követően gyanúsítottként hallgattak ki. Vallomásában elismerte a bűncselekmény elkövetését.
A Makói Rendőrkapitányságon súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás – tájékoztatott a hatóság.
A fotó csak illusztráció: Police.hu