Pünkösdi mulatság lesz Székkutason

Pünkösdi mulatságot tart Székkutason az önkormányzat és a helyi nyugdíjas csoport.
Pünkösdi mulatságot tart Székkutason az önkormányzat és a helyi nyugdíjas csoport.
Szabó Emese kulturális tanácsnok a Rádió 7-nek elmondta: vasárnap délelőtt a történelmi egyházak ünnepi szertartásra várják a híveket, délután pedig egy órától ebéddel összekötött pünkösdi mulatság lesz. A Murgács Kálmán Művelődési Házban a szabadszedéses gulyásleves, kenyér, ásványvíz, kávé után két órától a Sámsoni Fiúk zenélnek az este hatig tartó mulatsághoz.
„Többször volt már a településen ilyen lehetőség, amikor ebéddel egybekötött szórakozás volt vasárnapi napokon – erre most is szeretettel várják az érdeklődőket. És bár a nyugdíjas csoport hívogatja a székkutasiakat, természetesen minden korosztályból várják szeretettel a vendégeket.”