Honvédelmi miniszter Vásárhelyen: Grezsa István a béke jelöltje, szükségünk van rá polgármesterként!

„Magyarországnak és a Magyar Honvédségnek együttműködő vásárhelyi önkormányzatra van szüksége” – szögezte le Szalay-Bobrovniczky Kristóf hétfőn délután. A honvédelmi miniszter az épülő katonai szakközépiskolánál tartott bejárást Grezsa Istvánnal. Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjének támogatására kérte a helyieket a béke megtartása érdekében.
A bejárás utáni sajtótájékoztatón Grezsa István elmondta: Vásárhelynek mindenképpen új szerződést kell kötnie a kormánnyal. „A városnak égetően szüksége van erre, mivel hat éve nap mint nap perlekedés zajlik az ország vezetésével, amit egy ilyen gazdasági és társadalmi helyzetben lévő település nem tehet meg” – mutatott rá a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje, aki szerint a június 9-i önkormányzati választásokon ezért is kell gyökeres változás.

Hozzátette: a vásárhelyi laktanya helyzete közép- és hosszútávon is meghatározó Vásárhely életében. A város legnagyobb munkáltatója a honvédség, és egy vásárhelyi fiatalnak a legjobb lehetőségeket nyújtó pályát is a honvédség tudja nyújtani. Grezsa István szeretné, ha az itt szolgálatot teljesítő katonák minél hamarabb otthonra találnának és letelepednének a településen, ami így katonavárossá alakulhat.
„Magyarországnak és a Magyar Honvédségnek nagy szüksége van Vásárhelyre. A város komoly katonai hagyományokkal rendelkezik és meghatározó támaszpontunk, ezért fontos, hogy együttműködő önkormányzati vezetésre találjunk itt” – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Kifejtette: a kormány a Honvédelmi Minisztériumon keresztül rengeteg pénzt ad a vásárhelyi katonai képességek fejlesztésére, ami egyúttal a városfejlesztéshez is hozzájárul. Példaként említette az Embert a vasra programot, a vásárhelyi katonák kiképzését a nemzetközi, koszovói missziós szolgálatokhoz és a Lynx-harcjárműveket, amelyek zalaegerszegi gyártásuk után itt mutatkoznak be először.

Az Ady Endre utca végén épülő katonai szakközépiskoláról a miniszter elmondta: az intézmény Dél-Magyarország kiemelt katonai nevelő-oktató intézete lesz. A modern épületek 230 diák tanulását és lakhatását biztosítják majd. A munkálatok gőzerővel zajlanak, és a tervek szerint a 2026/27-es tanévben már megkezdhetik a kadétiskolában a tanulmányaikat a középiskolások.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf Grezsa István támogatására kérte a vásárhelyieket. „A Fidesz jelöltje a béke jelöltje. A magyar haderőt azért kell fejleszteni és építeni, hogy a békénket mindörökre meg tudjuk őrizni. Elegendő méretű és magabiztos, elrettentő erőt kell felmutatnunk ahhoz, hogy minden konfliktusból ki tudjunk maradni. Ehhez Grezsa Istvánra és a vele való együttműködésre is szükségünk van” – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter.
