Öt nyári táborba várja idén az általános iskolásokat a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Vásárhelyen

Most is extrém kedvezményes árakkal, izgalmas kalandokkal!
Idén is szervez nyári táborokat az általános iskola felső tagozatosainak a HSZC. Vásárhelyen kívül Makón, Csongrádon és Szentesen is kalandos, élménydús, tartalmas kikapcsolódásra invitálják a fiatalokat.
„Hosszú évek óta szervez nyári táborokat a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum általános iskolásoknak, amelyek egyik legfőbb célja a hasznos időtöltés és a tartalmas kikapcsolódás mellett, hogy a diákok betekintést nyerjenek a különböző szakmába, kipróbálhassák azokat. Már 4. éve a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával, vele együttműködve igen kedvezményesen tudjuk biztosítani a részvételt. Az idén 4 városban 10 tábort szervezünk, Vásárhelyen 5 tábort” – nyilatkozta Hegedűs Zoltán, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum kancellárja.
Mint részletezte, Vásárhelyen a Corvinban lesz „Pórbáld ki magad!” tábor, ahol minden nap egy-egy ágazatot, szakmát mutatnak be a diákoknak és amelyben el is merülhetnek a szünidősök. Rengeteg mindent lehet tanulni a Corvinban, a szakácstól kezdve a hegesztőn át a cukrászig, kőművesig. Az Eötvös-iskolában tematikus táborok lesznek, itt 3 különféle táborba várják az érdeklődőket, lesz informatika tábor, amelyben a robotika és a mesterséges intelligencia is szerepet kap, lesz ötkarikás sport-és élménytábor, ahol a sportágakkal történő megismerkedésen túl fürdőzés és biciklitúra is várja a résztvevőket, és lesz stílus-és szépségtábor is.
A Cseresnyésben digitális közösségi alkotóműhely táborba várnak idén is, amelynek központi témája a Tram-train lesz, az 5 nap alatt elkészítik a diákok a villamosvasút modelljét, ehhez kapcsolódóan megismerkednek a programozással, a 3D nyomtatással, elektronikával és a lézervágással is.

Kalandos és tartalmas élményekben lehet tehát részük a vásárhelyi diákoknak, és ugyanez érvényes a csongrádi, makói és szentesi táborokra is.
A szakmai programokon túl számos más szórakoztató esemény is várja a résztvevőket, mint például bowlingozás, biciklitúra Mártélyra, látogatás a Szolnoki Repülőmúzeumba, katonai bemutató és lovas programok.
A táborok június 24-től augusztus 30-ig tartanak, reggel 8-tól délután 4 óráig, a díj pedig magában foglalja az étkezést is.
Mint fentebb írtuk, idén is kedvezményes áron juthatnak a diákok élményekhez, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának köszönhetően, mert immár 4. alkalommal támogatja a HSZC-t ebben.
Kőkuti Attila, a vármegyei iparkamara elnöke elmondta, 10 ezer forintos támogatással járulnak hozzá a költségekhez fejenként, összesen 1 millió forinttal. Ez azt jelenti, hogy a többi táborhoz képest 30-50 százalékkal olcsóbban vehetnek részt a diákok a HSZC táboraiban.
Az elnök egyúttal emlékeztetett, a vármegyei iparkamara egyik szívügye a pályaorientáció, egész évben üzemlátogatásokat, pályaorientációs napokat is szerveznek, a vármegyében a nyáron pedig összesen 20 táborban érintettek.
A HSZC nyári táborainak részletes ismertetőjét, a jelentkezési feltételeket mind megtaláljuk a HSZC honlapján. Érdemes gyorsan tervezni, mert minden évben nagyon népszerűek a foglalkozások, a helyek pedig gyorsan be is telnek.
Címkék:
HSZC szakképzés Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Cseresnyés kollégium tram train Eötvös József Technikum Corvin Mátyás Technikum és Szakképző Iskola szakács robotika cukrász hegesztő csongrád csanád megyei kereskedelmi és iparkamara nyári táborok vásárhely lézervágás 3D-s nyomtatás mesteréges intelligencia informatika tábor vásárhely nyári táborok általános iskolásoknak vásárhely hódmezővásárhelyi szakképzési centrum nyári táborai