Atlétikában bizonyíthattak vármegyénk tanulásban akadályozott fiataljai

Speciális igényű tanulók vármegyei atlétikai döntőjének adott otthont csütörtökön a városi stadion, amelyre az Aranyossy Iskola minden, tanulásban akadályozott gyermekkel és fiatallal foglalkozó intézményt várt. A rendezvény immár 23 éves múltra tekint vissza.

„Az ilyen versenyek nagyon fontosak a gyerekek számára. Az együttlét mellett megtapasztalhatják saját határaikat, készségeik, képességeik fejlődését. Kudarcot kell feldolgozniuk, örülni egymás sikerének és akinek érem kerül a nyakába, magabiztosságot kap. Emellett nemcsak fizikálisan fontos egy-egy ilyen megmérettetés, a sport megmozgatja az agyi funkcióikat is, és segít ezek újraépítésében” – nyilatkozta Csordás-Makó Ildikó, a vármegyei versenyt szervező Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola igazgatója.

Hozzátette, az Aranyossy fiataljai között is sok a tehetséges gyermek, és sokat készülnek testnevelő tanáraikkal a megmérettetésre.

Patkós Győző, a Pápai Endre Általános Iskola testnevelő tanára, a Fogyatékkal Élők Csongrád-Csanád Megyei Sportszövetségének elnöke kiemelte, 6 intézményből – Vásárhely mellett Makóról, Szentesről, Szegedről – mintegy 70 diák versenyzett ma a stadionban Vásárhelyen. A diákok atlétikai számokban indultak, azaz távolugrás, futás, kislabda hajítás és magasugrás volt a repertoár.

„Nagyon lelkesek voltak most is és hosszú hetek óta készültek a versenyre, és minden kategóriában a legjobban teljesítő diák jut tovább az országos versenyre”- ismertette.


Részletes eredmények később!