Vásárhely népe rackákat követel a Kossuth térre!

Egyre többen gondolják úgy, hogy a Sarokház előtti területen már csak Márki-Zay csodarackái segíthetnek.
Az elbaltázott projekt továbbra sem mozdult előre, a gaz és a fű pedig egyre nagyobb a kordonnal elkerített munkaterületen. Egyre inkább a mocsok és az igénytelenség lesz urrá a Sarokház előtt, a vásárhelyiek pedig szeretnének segíteni a polgármesternek a probléma megoldásában.

Többen követelik a rackaprojekt folytatását, hiszen ez az előző években is hatalmas siker volt városunkban. Ugye emlékeznek még a két Péter (Fejes és Márki-Zay) világmegváltó ötletére? Fogtak pár juhot, és betették őket a Szabadság téren üresen álló területre, amit nem volt kedvük gondozni. A mintaprojektet nagy sikernek könyvelték el, azonban folytatása valamiért nem volt a történetnek…
Mára azonban ismét felröppent a gondolat, hogy az elhagyott, Sarokház előtti területre ráférnének a biofűnyírók. A Márki-Zay elbaltázott szerződése miatt hónapok óta üresen álló telken ugyanis burjánzik a gaz, és a szemét is egyre több.
Felmarkoltak 75 milliót, szétverték a teret
A fű nő, a helyi vállalkozók továbbra sincsenek kifizetve. A budapesti fővállalkozó elmarkolt 75 milliót, szétverte a teret, és azóta egy kapavágás sem történt.
A Kossuth tér rehabilitációjának második, illetve harmadik ütemeként a Sarokház előtti teret, illetve az Ótemplom kertjét akarja átalakítani, felújítani Vásárhely, erre összesen mintegy nettó 200 millió (bruttó 254 millió) forint értékben szerződtek a budapesti Trigon Home Kft.-vel, csakhogy az ügylet ezer sebből vérzik. A megállapodások súlyosan hátrányosak a város számára, többek között azért, mert a fővállallkozó a törvény szerint járó 5 százalékos minimumelőleg helyett 30 százalékos előleget kapott, amihez biztosítékot sem kötött ki az önkormányzat. Ezek alapján a kivitelező minden valószínűség szerint máris több mint 75 millió forintot markolt fel a várostól, majd szétverték a Kossuth teret, aztán elhagyták azt, hónapok óta lényegében nem dolgoznak a szétbombázott főtéren. Miután lapunk lerántotta a leplet a botrányos szerződésekről, március 12-én Márki-Zay és a vállalkozó képviselője egy videóban megígérte, hogy folytatódnak a munkálatok, de gyakorlatilag azóta sem történt semmi. A botrányos ügyben a szerződéseket aláíró polgármester politikai felelőssége mellett a jegyző jogi felelőssége is felmerül.

A sok birka meg majd rágja a füvet… – eddig poénkodtunk ezzel, most valóssággá válik
<p>„Sokszor poénkodtunk azzal, hogy a városra birkákat vagy teheneket kellene ereszteni, hogy ne legyen ekkora a „diverzgyep”. Sosem gondoltam volna, hogy ez valóssággá válik” – írja Zoltán nevű olvasónk, akinek sikerült lencsevégre kapnia a város legújabb mintaprojektjét.</p>