Vívás: ezüsttel és bronzzal nyitottak a vásárhelyiek a gyermek ob-n!

Spissák Dalma fantasztikus vívása második helyet ért, Hars Zétény zseniális menetelése a dobogó harmadik fokára vezetett. Csak így tovább, Csomorkány, hajrá, Vásárhely!
Megkezdődött Hódmezővásárhelyen a vívók Gyermek Országos Bajnoksága, s az első napon máris két érmet szereztek a Hódmezővásárhelyi Csomorkány SE sportolói – tudtuk meg az egyesülettől.
A gyermek korosztályú fiúk viadalában Hars Zétény egészen sokáig ellentmondást nem tűrő vívás mutatott, végül felállhatott a dobogó harmadik fokára. Klubtársa, Varga Vilmos éppen hogy lemaradt a 8-as döntőről, így a 10. helyen végzett. Sajnos nem jutottak a legjobb 64 közé a legkisebb vásárhelyi vívók. Tóth Barnabás a 68., Katona Kende a 70., Gojdár Máté a 71., Sajtos Nimród a 81. helyen zárt.

A lányok megmérettetésében Spissák Dalma fantasztikus vívással menetelt egészen a második helyig, ezüstérmet akasztottak a nyakába. Dalmát követte Pányi Luca Balett a 29. helyen, őt pedig Timár Bori a 32.-en. Nem sokkal maradt le tőlük Timár Panni, Urbán Norina és Hegedűs Blanka sem.
Gratulálunk az eredményekhez a versenyzőknek és az edzőknek, Donka Gábornak, Magyary Ágnesnek és Papp Medárdnak! Vasárnap a csapatversenyek következnek, hajrá, Csomorkány!
Fotó: Hódmezővásárhelyi Csomorkány SE