Szent György-napi akadályversenyt rendeztek makói diákoknak

A rendészeti szakma népszerűsítése és a honvédelmi készség fejlesztése volt a fő cél.
A rendészeti szakma népszerűsítése és a honvédelmi készség fejlesztése érdekében Szent György-napi akadályversenyt rendeztek csütörtökön a makói középiskolásoknak. Kővágó Attila pályabíró arról számolt be: nagyon szerteágazó feladatsort kellett a csapatoknak végrehajtaniuk.

Szerepelt benne lövészet, futás, víz alatti akadálypálya, de volt még autótolás, traktorgumi-húzás és rönkcipelés is. A pályabíró hozzátette: az erőnlét mellett az is számított, mennyire tudnak csapatként dolgozni a fiatalok.

A lövészettel indult a verseny. A református gimnáziumban modern, lézeres pályáján mérték össze ügyességüket a csapatok. Ezt követően a tanuszodában folytatódott a versengés. Itt nem csak az számított, ki és hogyan tud úszni, hanem az is, milyen ügyesen mozog a víz alatt. Többek között labdákat kellett lent tartani, ami nem bizonyult egyszerűnek.

A Petőfi park futópályáján pedig két kört kellett megtenniük a csapatokban. A legnehezebb feladatok azonban a Hollósy Kornélia utcai parkolóban várta a diákokat. Itt négyüknek kellett összedolgozniuk. Elsőként egy személyautót kellett eltolniuk, majd különböző méretű és súlyú farönköket kellett minél gyorsabban az egyik helyről a másikra átcipelniük. Levezetésként pedig egy hatalmas traktorgumi elhúzása zárta ezt a kört.

Kővágó Attilától megtudtuk: két éve szervezik meg ezt a rendezvényt. A pályabíró kifejtette: azt szeretnék, ha hagyomány válna belőle és évről évre meg lehessen tartani. A távlati cél az is, hogy idővel a fiatalabb korosztályt, vagyis az általános iskolák felső tagozatosait is bevonják.