Ákos HARMINC ÉV című koncertje Szegeden – hangos térkép a múltba, iránymutatás a jövőre

Május 4-én, szombaton Szegedre érkezik a művész a Pick Arénába. Promenad24 interjú!

• Voltál már 40, volt 50, aztán most van 30, és idő közben lettél 56…

Amennyiben ez kérdés, akkor a válasz az, hogy ha a közönség és a Jóisten kegyelme ilyen hosszan kitart, sokáig tud az ember dolgozni egy műfajban, akkor előbb-utóbb kerek évfordulók sora jön el. Most éppen azzal az ünnepi előadással jövünk Szegedre május 4-én, szombaton este a vadonatúj Pick Arénába, amely a több mint három évtizedes szólópályát mutatja be. Harminchat éve zenélek, harmincegy éve jelent meg az első szólólemezem, a Karcolatok. Ezen több sikerdal is szerepelt, köztük a Hello, amit azóta is szinte minden koncerten játszunk. A dal és a klipje lökte a reflektorfénybe az albumot – és vele engem is.

• Most ez a koncerted milyen lesz, mi az, amit Szegedre hoztok?

Ünnepi, nagyszabású, nagyon látványos, rengeteg muzsikust felsorakoztató, különleges előadással érkezünk Szegedre. Két teltházas előadásunk volt ezzel a műsorral egy különleges és tiszteletet parancsoló helyszínen, a Budapesti Operaházban, majd decemberben eljátszhattuk a szintén csordultig telt Papp László Arénában is. Fantasztikus élmény volt, ráadásul mindkét helyszín előadását rögzítettük, a koncertlemez éppen a napokban jelent meg. Annyira komoly technikát és nagy közreműködői létszámot mozgató műsor ez, hogy országszerte csak három vidéki előadást rendezünk. Győr és Debrecen után Szegeden látható utoljára a HARMINC ÉV.  

• Honnan jött az ötlet, hogy ezt a műsort vidékre is elhozzátok?

Annyi munkát sűrít, annyit próbáltunk rá, hogy kicsit talán bele is őszültem, azt hiszem, ennyit még soha nem készültem koncertre. Elsősorban azért, mert itt minden dalt olyan hangszerelésben játszunk, amely kifejezetten erre az előadásra született. Ez azzal jár, hogy le kell bontani korábbi, sokszor évtizedes beidegződéseket. A próbafolyamat közepén volt egy pillanat, amikor felnéztem az égre, hogy Uram, Istenem, miért fogtam én ebbe bele, nem fogom tudni végigcsinálni, de aztán ezen túllendültünk, és végül az eredmények igazolták a befektetett munkát. Számomra is fantasztikus élmény, több mint egy koncert: a versektől, a vonósnégyessel kísért tételektől eljutunk a nagyzenekari hangzásig a Győri Filharmonikusokkal és a pécsi VoiSingers kórussal. Sok szép sikerben volt részem az elmúlt három évtizedben, de még soha ennyi zenésztárssal nem játszhattam együtt: Budapesten a Puskás Aréna színpadán több mint százan muzsikáltunk.

• Lehet ebből valamit látni, akár mint előzetes vagy ízelítő?

Az akos.hu-n fent van nagyon sok fotó az eddigi előadásokról, valamint két videót is közzétettünk a videócsatornánkon, az egyiket az Operában rögzítettük, ez a pont a napokban harminc éves Test albumról a Swimming című dal, a másikat pedig a Puskás Arénában vettük fel, a Minden élet és Felemel című dalok összefűzéséből született egyveleg, amit Anna lányommal együtt adunk elő. Tehát egyértelmű képet lehet kapni arról, mire is számíthat az, aki eljön megnézni minket Szegeden.

• Rajongói oldalról mindig fontos kérdés szokott lenni, hogy most mi lesz, hogyan áll össze a „setlist”, változik-e, kimarad-e valami, vagy lesz e valami új, és hát elég rég óta koncertezel, és koncerten nálad egyértelműen élő zenéről van szó, viszont sokkal élőbbnek mondható az, amikor egy nagyzenekarral vagy egy színpadon, ezek fényében mennyire kötött, mennyire változhat, avagy mennyire alkotnak a dalok sora egyfajta egységes kompozíciót ebben az előadásban?

A koncert hangszereléseiben, az átértelmezésekben, a dalok egymás utániságában komoly munka van, ez nem improvizatív műfaj. A leginkább egy színházi előadáshoz hasonlít, ahol a dalokat kiegészítik, felemelik, új jelentéssel ruházzák fel az intenzív látványelemek. A mi dolgunk az, hogy átgondolt, megkomponált, összepróbált és becsületes munkával összeállított produkciót nyújtsunk át a közönségnek. Ez természetesen élőzenélés, soha nem is csináltuk másképp.

• Említetted a látványtechnikát, ez miben különleges, vagy hogyan kell elképzelni?

Az első műsorrészben egy tüll van a színpad előtt, így a néző úgy tekinthet a színpadi térbe, mint egy varázsdobozba. Erre a tüllre, ami a színpad első frontján van, belülről és kívülről is lehet vetíteni, így izgalmas, szokatlan, korábban nemigen látott, térhatású látványmegoldások születnek. Csak egy példa: A lepkegyűjtő című dalunkat hosszú évek óta a fiatalon elhunyt színész barátom, Kaszás Attila emlékére játsszuk. A vetítést a látványtechnikusok úgy alakították ki, hogy a dal utolsó ütemeire Attila – aki még most is csak 64 éves lenne, és már 17 éve nem él – közénk ül. Tehát az ő alakját nem csak a dal idézi fel, hanem meg is jelenik.

• Ugorjunk vissza az időben, ne harminc évet, hanem picit többet – hiszen a 31 éves első szólólemezed sem egyik pillanatról a másikra született meg – amikor hozzáfogtál ehhez, akkor gondoltad azt, hogy ez az út eddig fog tartani?

Nem gondoltam ilyesmire. Amikor a Karcolatok senki által nem várt sikere beütött, a korszak talán legsikeresebb zenekarának, voltam a frontembere, énekese, szövegírója, ez volt a Bonanza Banzai. A szólólemezzel nem voltak különösebb céljaim, egyszerűen csak meg akartam mutatni magamat más zenei stílusban is. A lemezgyár szakemberei azt mondták, hogy ha tizedannyit eladnak, mint az anyazenekar lemezeiből, nekik az is jó. Nem mellesleg kezdő szólistaként olyan mentoraim voltak, mint László Attila dzsesszgitáros, Dorozsmai Péter dobos, producer, és Fekete Samu Tibor basszusgitáros. Ők a szárnyuk alá vettek, bíztak bennem.  Dorozsmai és Samu egyébként a szegedi előadáson újra velem muzsikál majd az első felvonásban. Szóval a Karcolatok sikere nyomán ijedten hívtam fel Samut, aki afféle korelnökként néha hasznos tanácsokkal látott el. Mondtam, Samukám, óriási baj van, képzeld, hasít a lemez, és a hanglemezgyár három további albumra akár velem aláíratni egy szerződést. Képes leszek én még ennyi dalt írni? Ma ez már vicces kérdés, hiszen három évtizednyi szerzői munka adta meg rá a választ, de akkor még senki sem tudta, hogy ez így lesz. A közönség, a sors, a Jóisten úgy döntött, hogy folytathatom a megkezdett utat, amiből egyszer talán egy pálya képe rajzolódhat ki. A többi meg már történelem.

• Lehet talán azt mondani, hogy az Ikon megjelenése hozhatott nyugvópontot számodra ebben a kételyben, jól gondolom?

Az Ikon sikere is megerősítő élmény volt, de számomra a ’95-ös Indiántánc volt a döntő: ez volt az első szólóalbumom a zenekar megszűnése után. Itt dőlt el, hogy elfogad a közönség szólistaként. Sokszor hallok okos véleményeket, miszerint sokat köszönhetek a Bonanzának – mintha a zenekar tőlem függetlenül működött volna. A zenekarosdi hármunk közös munkája volt, a menedzserünk is hozzátett, és lehet, hogy a sikerben nekem is volt részem, tekintve, hogy a zenekar alapítója vagyok, én találtam ki a nevét, a jelét, megírtam és elénekeltem az összes dalszöveget, frontemberként én adtam az interjúk 96,8 százalékát. Igazából ’95 novemberében, az Indiántánc-lemezzel és a Budapest Sportcsarnok-beli koncerttel dőlt el a sorsom, a közönség igenlő válasza egyértelmű volt.

• Többször felmerült az a kérdés, hogy talán próféta vagy? Most legutóbb Az utolsó békeév középlemezed kapcsán merült fel ez – már nem is emlékszem kinek a tollából olvastam…

Nem szeretnék magamra így gondolni, és nem török ilyen babérokra: nem lehet senki próféta a saját hazájában. Talán Latinovits mondta, hogy a nagy történelmi sorsfordulók tekintetében csak a költőkre hallgassunk, mert az ő érzékeny antennáik előbb érzékelik, mi közeleg. Ebben hiszek befogadóként és alkotóként is, ebben nőttem fel. Utalhatnék Babitsra is, aki a Sziget nem elég magas című versében egyértelműen fogalmazza a meg a két világháború közti béke ideiglenességét. Nyilván senki sem tévedhetetlen, és nem árt tudatában lenni a saját időlegességünknek, kicsiségünknek: én például egyáltalán nem vagyok szomorú, ha nem jönnek be az előérzeteim.

• Nos, én azt kívánom így a végére, hogy a Régi jövőben leírtak úgy legyenek, ahogy ott azt a végén leírtad, mert a világban egyébként olyan irányú történéseket tapasztalhatunk, ami az expozíciójához hasonló!

Jó lenne, ha nem a negatív utópiákból ismert forgatókönyvek valósulnának meg. Ezért magunk is tehetünk: önmagunkban, a közvetlen környezetünkben kell megpróbálni rendet rakni, ez a mi felelősségünk. A nagy világjobbítók mindig másokon kezdenék a világjobbítást, miközben a saját íróasztalukon is képtelenek úrrá lenni a káoszon. Mit tudok én tenni? Például lelkiismeretes, koncentrált munkával, alkotótársak bevonásával egy sok energiát sűrítő előadást hozok létre. Mindenkit szeretettel várok május 4-én, szombaton a szegedi Pick Arénába, ebbe a gyönyörű új sportcsarnokba, ahol tényleg ünnepi hangulatban, remélhetőleg békében, szeretetben, közös gondolatokkal tölthetünk el két és fél órát együtt. Szól ez a meghívás azoknak, akik semmit sem tudnak erről a produkcióról, és azoknak is, akik az elmúlt harminc évet részben vagy egészében velem utazták át. Talán valami jövőképet is tudunk adni egymásnak Én ebben bízom..

Molnár Attila, Promenad24, Rádió7