A civil szervezeteket és az egyházakat is támogatja a makói önkormányzat

A makói képviselő-testület szerdai ülésén arról döntött, hogy az idén is támogatja a városban működő civil szervezeteket, valamint a történelmi egyházak helyi képviseleteit. A civilek számára kiírt önkormányzati pályázatra 49 támogatási kérelem érkezett be. Tavaly a város összesen 30 millió forinttal járult hozzá a klubok, egyesületek működéséhez. Az idén ezt az összeget 4 millió 750 ezer forinttal megemelték. A Makón működő történelmi egyházak részére pedig összesen 9 millió forint támogatást ítélt meg a grémium.
Az önkormányzat évek óta anyagiakkal is rendszeresen segíti a makói székhelyű klubokat, egyesületeket és alapítványokat. A megítélt támogatást csak a szerződésben meghatározott célra használhatják fel a nyertesek. Az idén április 10-ig lehetetett benyújtani a kérelmeket. A támogatások odaítéléséről az Ügyrendi és Pénzügyi Bizottság javaslata alapján döntött a szerdai ülésén a testület.

Mivel a bizottság megvizsgálta és összesen 34 millió 750 ezer forint összegben javasolta támogatni a klubokat, egyesületeket és alapítványokat. A 2024-es költségvetésben viszont 30 millió forint volt elkülönítve erre a célra, ezért szükséges volt a keret megemelése. A grémium egyhangúan megszavazta a 4 millió 750 ezer forintos többletet.

A képviselők szerdán arról is döntöttek, hogy 2024-ben is segíteni fogják azokat a Makón működő egyházakat, melyeket Magyarország Országgyűlése által elismertek és bejegyzettek. Az idén összesen 9 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítélt oda a testület.
Ennek alapján 1-1 millió forintot kap a Szent László Király Plébánia, a Szent István Király Plébánia, a Belvárosi Református Egyházközség, a Fájdalmas Szűz Anya Templomigazgatóság, a Hit Gyülekezete helyi közössége, a Görögkatolikus Parókia, a Szegedi Evangélikus Egyházközség makói társegyháza és az Újvárosi Református Egyházközség. Az önkormányzat 500-500 ezer forintot biztosít a Hetednapi Adventista Egyház és a Baptista Egyház részére.