Nők bírálják a marhákat az Állattenyésztési Napokon

Már gőzerővel készülnek a május 2. és 4. közötti Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokra, ahová több mint kettőszáz állatkiállítót várnak. A 31. kiállításon olyan is lesz, ami eddig nem: a nők nagyobb szerepet kapnak a korábbiaknál.
A tavalyihoz hasonlóan több mint kettőszáz állatkiállító, kettőszázhúsz háttéripari kiállító, valamint hetvenöt szolgáltató és művészeti árus lesz a vásárhelyi Kutasi úti centrumban.
„Az állatok száma természetesen az utolsó pillanatig változhat, de nagy öröm, hogy idén már lehetnek baromfik a napokon, mivel a madárinfluenza jelenleg nem okoz gondot” – ismertette lapunkkal Antal Gábor.

A szervező Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója egy szakmai különlegességről is beszámolt: Franciaországból női showbírók érkeznek a hús- és a tejelő holstein szarvasmarhákhoz. Erre korábban még nem volt példa.
„Ez is jól mutatja, hogy ebben a szakmában a hölgyeknek is helyük és komoly szerepük van. Nagyon precízek, nem megbántva a férfiakat, de még precízebbek, mint ők. Bízunk benne, hogy érdekes lesz a bírálat” – tette hozzá Antal Gábor.

A héten az előkészületekről az alábbi fényképeket készítettük:





