Messziről látszik az elhanyagolt porta a Fűz utcán

A csendes susáni utcácska házai előtt olyan a gyep, mintha skatulyából húzták volna elő, kivéve az egyetlen önkormányzati ingatlant, ott félméteres a gaz.
Olvasónk Péter, ismét levelet írt. Nemrég Susán pár pontján a gaz, fű nagyságára panaszkodott, akkor azt látta, az egyik helyen, a Klauzál utcán a pad körül, egy két napon belül valaki le is vágta azt, így már kezdett örülni, hogy lám így megy ez, igaz szólni kell, de legalább akkor, lassan megcsinálják. De nem. A Fűz utcai önkormányzati ingatlan megtisztítása, most már belátja, hiú remény egyelőre. A portát tavaly is legfeljebb egyszer fűnyírózták, most már félméteres a kullancsnevelde, már környék gyermekeit sem szívesen engedik arra, pedig a járdát is beborítja a gaz.


Olvasónk még hozzáteszi, a Városgazdálkodás bezzeg minden nap dicsekszik, hogy szépül, zöldül a város, de itt nem veszik észre. A körzet – egyelőre még – képviselője, Berényi Károly sunnyog, ez a probléma fel sem tűnik neki, vagy nem is akar vele törődni, pedig aki olyan árgus szemekkel olvassa a Promenád24-et, mint ő, annak már régen meg kellett volna látni. Mondjuk a körzetében évek óta nem látták, így meg sem hallhatta az itt élők panaszait – zárta olvasónk.

Ön is látott bármi különlegeset, érdekeset, izgalmasat, egyedit Vásárhelyen vagy környékén, valami gyönyörűségeset, netán vagy bármi olyat, ami felbosszantotta? Bármilyen közérdeklődésre számot tartó témában üzenne nekünk, elmondaná a véleményét? Írja meg nekünk Facebook-oldalunkon vagy a [email protected] e-mail címre! 2024-ben is számítunk jelzéseikre, észrevételeire, véleményükre!
