Nem minden látszott valódinak a makói Návay iskolában

Pályaorientációs délutánt rendezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az oktatási intézményben.
Nem minden az, aminek látszik címmel pályaorientációs délutánt rendezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a makói Návay iskolában. Kiss Attila ezredes, a Röszkei Határkirendeltség vezetője elmondta: a fő céljuk az, hogy leendő pénzügyőröket toborozzanak. A magyar-szerb határon megnövekedett áru- és személyforgalom miatt folyamatosan szükség van az utánpótlásra.

Az ezredes hozzátette: előadásokon, bemutatókon keresztül ismertették azt, hogy pénzügyőrnek lenni jó befektetés.
Kiss Attilától megtudtuk: az eseményen nem csak a kerisek vettek részt, hanem a város másik három középiskolájából is jöttek osztályok. Az ezredes kifejtette: az előadásokat követően látványos bemutatókkal is készültek.

A jelenlévők megismerhették a pénzügyőrök által használt eszközöket, de volt újraélesztés és egy kiképzett kutya is szerepet kapott. Egy kis bolhapiacot is berendeztek a keri tornacsarnokában, ahol csak hamisított dolgokat kínáltak. Innen kapta a rendezvény a nevét: Nem minden az, aminek látszik.
