Folyamatosan érkeznek felajánlások a Mindszenti Kapcsolat Központhoz

A központ belső és külső szépítéséhez is komoly hozzájárulásokat kap az intézmény, és az adományok is folyamatosan érkeznek, hogy az idősek napjait még szebbé tegyék.
„A Johannita Segítőszolgálat nagyon komoly, örömet okozó ajándékokat hozott, folyamatosan megtartottunk olyan jeles eseményeket, mint a nőnap és a húsvét, ezeket is kedves felajánlásokkal illették. Maguk a dolgozók pedig például saját maguk sütöttek tepertős pogácsát és töltött kalácsot. De emellett folyamatosan érkeznek adományok hozzánk” – nyilatkozta Bálint Gabriella, a Mindszenti Kapcsolat Központ főigazgatója.
A külső és belső megszépülésben, felújításban is sok segítséget kapnak, hamarosan festetés is lesz, a munkálatokhoz pedig gyakran a város biztosítja az anyagot. De vannak lelkes fiatalok is, akik segítenek a rendben tartásban – tudtuk még meg.
„Munkafelajánlásokat is kapunk vállalkozásoktól és anyagi segítséget a város önkormányzatától, így felújítások is megvalósulhatnak a helyi idősotthonban és az időseket ellátó nappali intézményben” – részletezte a főigazgató.
Bálint Gabriella az adományokkal kapcsolatban még elmondta, úgy érzi, hogy azok a jó kapcsolatok, amelyeket Vásárhelyen kialakított, „vele” maradtak és a mindszentiekre is gondot fordítanak ezek a korábbi adományozók.