A kultúrház mellett a tájház is a csanádpalotai közösségi élet színtere lett

A két létesítmény egymás mellett van, ezért kiválóan alkalmasak egy nagyobb vagy több kicsi rendezvény egy időben való megrendezésére.
A tavaly nyáron felújított tájház és az idén korszerűsített művelődési ház együtt lett a csanádpalotai közösségi élet színtere. Perneki László polgármester elmondta: a két létesítmény egymás mellett van, a két udvar összenyílik, ezért kiválóan alkalmasak egy nagyobb vagy több kicsi rendezvény egy időben való megrendezésére.
A két házat nem csak az önkormányzat, hanem a városban működő civil szervezetek is megtöltik programokkal.

Perneki Lászlótól megtudtuk: a tájház több állandó kiállítás otthona is lett. A polgármester kifejtette: az udvarán kisebb fesztiválokat is meg lehet tartani, hiszen szabadtéri konyha és kemence áll a vendégek rendelkezésére.
A korszerűsített művelődési házban pedig egymást érik a programok, nem csak rendezvények, hanem állandó foglalkozások helyszíne is az intézmény.
