Remekeltek Kaposváron a vásárhelyi lovasok

Fejes Kata és Simkó Katalin kiváló eredményeket ért el díjlovaglásban, illetve lovastusában is.
Kaposváron versenyeztek a hétvégén a Kéktói Ménes SE lovasai. Fejes Kata és Simkó Katalin Ilona kiváló eredményeket ért el díjlovaglásban, illetve lovastusában – számolt be róla lapunknak Csáki Mónika edző.
Mint mondta, Kaposváron a Fedeles Lovastusa Championátus döntőjében és CDND díjlovas megmérettetésen vettek részt két lovassal és három lóval. A lovastusa szakágban A nyitott kategóriában Fejes Kata Bremen Plan Furioso-76 Challenge nevű ménjével 1. helyezett és Champion is lett, valamint a legeredményesebb Furioso fajtájú ló címét is elnyerték. Díjlovaglásban Fejes Kata Chi Lo Sa Furioso-18 Bodzával két versenyszámot is megnyert. Bodza egy fiatal ló, élete első versenyén vett részt, és nagyon eredményesen szerepelt, ígéretesnek tűnik. Simkó Katalin Ilona és Furioso-22 Tallér középosztályú programmal a második helyen zárt – árulta el az edző, hozzátéve: a lovak a Kéktói Ménes tulajdonai, a ménes és a Kucsora család tenyésztette őket.

„Tudni érdemes, hogy a lovastusa három szakágból áll. A díjlovaglással kezdenek az első napon, ami egy négyszögben zajlik, és az idomítottságot kell bemutatni a lovasoknak. A második napon a díjugratópálya következik 10-12 akadállyal, a harmadik napon van a terepverseny terepakadályokkal. A három nap összesített eredményei alapján alakul ki a végső sorrend” – magyarázta Csáki Mónika.
Elárulta, ezek a versenyek hosszú felkészülést igényeknek, s igen megerőltetőek a lovaknak, főleg a kinti viadalok, ahol hosszú szakaszokat kell vágtatni. Hónapok munkája van egy-egy ilyen versenyben, sőt, a különböző kategóriamagasságok esetében inkább évekről beszélünk. A lovakkal heti öt napot dolgoznak az egyesületben, a négylábúak és lovasaik is két nap pihenőt kapnak – ismertette.

Csáki Mónikától azt is megtudtuk, a lovastusa szakágban április 19. és 21. között Bábolnán rendezik az első országos fordulót, ahol Fejes Kata és Bremen Plan Furioso-76 Challenge indul majd, a későbbi fordulókra pedig majd a fiatal ló is beáll melléjük.
Fotók: Csáki-Fejes Team