Letörte egy vásárhelyi autó visszapillantóit – eljárás indult ellene

Lezárult a nyomozás annak a férfinak az ügyében, aki megrongált egy autót Hódmezővásárhelyen, ezzel közel 100 ezer forintos kárt okozott a sértettnek.
A megalapozott gyanú szerint egy férfi 2023. december 26-án megjelent egy hódmezővásárhelyi ingatlannál, majd letörte a ház előtt parkoló gépkocsi mindkét visszapillantó tükrét. Kiderült, hogy a feltételezett elkövető egy másik alkalommal ismét visszatért a helyszínre, és többször is beleütött az utcafronti redőnybe. A rendőrök a nyomozás során azonosítottak egy 31 éves helybéli lakost, akit előállítását követően gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók, vallomásában elismerte tettét.
Garázdaság és rongálás vétsége miatt indult ellene eljárás, amit a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai a napokban lezártak, és az iratokat megküldték az ügyészségnek.