Zeitler és Mucsi is bemutatott Makón, de van egy kis különbség!

A Lokálpatrióták előrébb tartanak, a DK botránypolitikusa egyre inkább lépéshátrányba kerül.
Zeitler Ádám és Mucsi Tamás is bemutatott az elmúlt napokban Makón, ám akad egy kis különbség. Míg a Jobbiktól mára eltávolodott képviselő ígéretéhez híven megkezdte a Lokálpatrióták nevű formáció önkormányzati képviselőjelöltjeinek megnevezését, addig a DK helyi vezére továbbra is az ellenzéki politikustársai árulózásával van elfoglalva. Ezúttal a makói szocialistáknak mutatott be az online térben.
Mint megírtuk, az érintett felek korábban próbáltak már egyeztetni, de eredménytelenül, ahogy azt az egyik legutóbbi cikkünk nyomán Mucsi is elismerte. A jelek szerint a 2019-es szivárványkoalíciós összefogás a varrás mentén szakadt, s külön csapattal indul az idei választáson az egyaránt a politikai túléléséért küzdő Zeitler Ádám és Mucsi Tamás. A DK-s képviselőtől érdemi várospolitikai ajánlatot vagy személyi javaslatokat továbbra sem hallanak a makóiak, ami nem is meglepő, hiszen hírlik, még nincs meg a nyolc embere a nyolc körzetben. Mucsi ugyanakkor továbbra is hevesen támadja Zeitlert, igyekezve összemosni a Fidesszel. A helyi ellenzékre rálátó forrásaink ugyanakkor kiemelték: Mucsinak leginkább az fáj, hogy a saját népszerűtlensége és elutasítottsága napról napra növekszik a városban. Ennek okát viszont egyrészt a céltalan botránypolitizálásában, összeférhetetlenségében és abban kellene keresnie, hogy pártvezére, a bukott miniszterelnök Gyurcsány Ferenc a makóiak szemében is vörös posztó.
Friss fejlemény, hogy a napokban nemcsak Zeitlert árulózta le, de a helyi ellenzéki erők között összefogást, közös indulást szorgalmazó makói szocialistákba is hatalmasat rúgott a Gyurcsány-párti botránypolitikus. A közösségi médiában azt állította: „a helyi MSZP befeküdt a Fidesznek. Én nem állítom, sőt, tudom, hogy országosan ez nem igaz, de helyben sajnos”. A jelek szerint Mucsi továbbra sem szövetségeseket keres, és csapatot épít, hanem egyre másra okozza a sebeket az ellenzéki táboron belül is. Még mindig erőből akarja elérni, hogy mindenki álljon be mögé és az ellenzék legerősebb pártja, a Gyurcsány házaspár vezette DK mögé ugyanúgy, mint öt éve, amikor is oltári nagyot buktak Makón…

A Lokálpatrióták viszont eközben megkezdték képviselőjelöltjeik bemutatását. Zeitler Ádám polgármesterjelölt elsőként Leitner Szilárddal pózolt, amiben nincs semmi meglepő, hiszen korábban többször megírtuk, őt biztosan indítani fogják. Felkészül: Orosné Spák Hedvig, Olasz Lajos, Gáspár Sándor és Németh Brendon.