A kormányhivatal is támogatja a szegedi jótékonysági futást

Gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalokat, az ÁGOTA Közösség tagjait kívánják támogatni az április 14-i futásra, ahová több ezer futót várnak. Salgó László főispán ez az egyik legnemesebb cél, ami mellé a kormányhivatal odaállhat.
A gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok támogatására rendez jótékonysági futást április 14-én Szegeden a város két felsőoktatási intézménye, a Szegedi Tudományegyetem és a Gál Ferenc Egyetem, valamint a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal – írta meg tegnap a Promenad24 is. A tavasz egyik első nagy szegedi élményfutására a szervezők több ezer futó jelentkezését várják, a bevételekből pedig az ÁGOTA Alapítványt és ezáltal a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalokat támogatják majd. Az ÁGOTA Közösség célja elsődlegesen a családjukból kiemelt gyermekek és fiatalok támogatása. A szegedi központú közösség több mint 10 ezer vér szerinti családját nélkülöző gyermeknek ad hitet és mutat jövőt.
Az „ÁGOTA futás – fuss értük Szegeden!” elnevezésű versenyre március 29-ig lehet jelentkezni az esemény közösségi oldalán – mondta el lapunknak Salgó László főispán. Hozzátette, az április 14-i futóverseny a Dóm térről, a Fogadalmi templom elől indul, s Szeged legszebb részeit érinti (a Stefániát, az Oskola utcát, a rakpartot és az újszegedi ligetet is). A gyermekek 100, 400 és 800 méteres távokon állhatnak rajthoz, míg a felnőttek 3, 6 és 12 km-es, valamint 4×3 km-es váltó távokat teljesíthetnek. Minden induló emlékérmet és rajtcsomagot kap, számonként az első három helyezett külön éremjutalomban is részesül. A jótékonysági futás fővédnöke Kopasz Bálint algyői olimpiai bajnok kajakozó, aki az első nevezőként maga is részt vesz majd a rendezvényen.
„A nagyszabású eseményen mindenki megtalálhatja a neki megfelelő távot. A teljes bevételt az ÁGOTA Közösségnek ajánljuk fel, ezért is tartom fontosnak, hogy minél több álljunk ki együtt emellett az igazán nemes cél mellett” – fejtette ki Salgó László. Mint mondta, nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy már az első napon több mint kétszázan jelentkeztek a futásra. Hozzátette, a kormányhivatal megkeresi a vármegyében működő cégeket, szervezeteket, alapítványokat, s arra kéri azokat, a verseny kapcsán további adományokkal is segítség az ÁGOTA munkáját.
„A kormányhivatal részéről mindig fontosnak tartottam a társadalmi szerepvállalást. Hiszen mi nemcsak olyan közszolgáltatási, államigazgatási szerv vagyunk, ahol igazolványokat lehet igényelni, hatósági eljárásokat lehet indítani, hanem a vármegye legnagyobb foglalkoztatójaként a jó ügyek mellé is odaállunk, azért dolgozunk, hogy minél több embernek, minél több gyermeknek segítsünk” – részletezte Salgó László.
A főispán külön büszke arra, hogy az ÁGOTA-t is támogatják. „Az ÁGOTA Közösségében több mint tízezer gyermek nevelkedik. Ezt ne egy óriási gyermeknevelő intézetként képzeljük el, hanem egy nevelő hálózatként. Egy olyan példa nélküli kezdeményezés, ami már több mint 25 éve működik a hátrányos helyzetű, családjuktól külön élő fiataloknak. Most meg tudjuk mutatni nekik, hogy az ő életük is érték” – nyilatkozta.
Fotó: Agotaalapitvany.hu