A hagyományápolás, hagyományőrzés szálait viszik tovább a Székkutasi Olvasókör Klub tagjai

A Magyar kultúra napja jegyében tartotta legutóbbi összejövetelét a Székkutasi Olvasókör Klub – mondta el a Rádió7-nek Kovácsné Rostás Erzsébet. A klubvezető a szerdai programot jó hangulatú, tartalmas találkozóként jellemezte, amelyen az Olvasóköri Szövetség társelnöke és alelnöke is részt vett. A Himnusz hangjai után verseket mondtak, volt kézimunka kiállítás, majd Munkácsy trilógiáját mutatták be. A csoport jövőjét illetően Kovácsné Rostás Erzsébet reményét fejezte ki, főleg a hagyományőrzés terén.
„Mondhatni egy idézet szerint, hogy megfogyva bár, de törve nem, próbáljuk a hagyományápolás, hagyományőrzés szálait vinni tovább. Szeretnénk minden hónapban táncházat tartani. Ez most harmadik alkalommal volt januárban, és folytatjuk, minden hónap első hétfőjén fogjuk tartani a Művelődési Ház Civil Klubjában” – fejtette ki Kovácsné Rostás Erzsébet.
Ismertette: a téli hónapokban a Művelődési Ház Civil Klubja ad otthont a táncházaknak és összejöveteleknek, ott van lehetőség fűteni split klímával, ha esetleg szükséges rásegíteni olajradiátorral. Ha ezt a helyet esetleg kinövik, meg jön a jó idő, akkor ott van az aula, ami még nem akkora, mint a nagyterem, de jóval tágasabb.
A Kankalin néptáncegyüttes két tagja, Szalai Gergő és Nagygyörgy Ágnes vezeti a táncházakat, a néptáncórákat az önkormányzat finanszírozza, a klub pedig a szervező munkát teszi hozzá. Legutóbb felcsíki táncokat tanultak, a következő táncházukat pedig február 5-én tartják 17 órától a megszokott helyen.