A magyar önállóság jelképei a Kossuth-ábrázolások

Nagy Imre művészettörténész mutatta be a makói múzeumban kiállított Csikós Miklós alkotást.
A magyar szabadság és a nemzeti önállóság jelképei a Kossuth-ábrázolások – fogalmazott Nagy Imre. A művészettörténész mutatta be az érdeklődőknek a makói múzeumban a hódmezővásárhelyi Csikós Miklós festette nagyméretű és felújított Kossuth-portrét. Nagy Imre elmondta: a művész törekedett a szabadságharc legendás alakját így ábrázolni, ezért is van glóriaszerű fény a feje fölött, valamint igen dinamikus hatásúak a kézmozdulatok.
Nagy Imrétől megtudtuk: a fent említett jegyek szerepelnek nagyon sok Kossuth-festményen. A hódmezővásárhelyi Tornyai múzeum nyugalmazott igazgatója kifejtette: szinte teljesen mindegy, melyik század művészei készítették el, mind arra törekedett, hogy a szabadságvágyat visszaadja a munkája.
Makón van még egy Kossuth-ábrázolás, mely a 19. században született. Emellett a hódmezővásárhelyi városháza dísztermében is található egy. Ezeken kívül nagyon sok más település büszkélkedhet még ilyen festménnyel vagy szoborral.
