Elvitte az autót egy baksi ház elől, három napig körözhetett vele

Bravúros karácsonyi fogás a kisteleki zsaruktól, három nap alatt kézre kerítették a rosszfiút!
Lezárult a nyomozás annak a férfinak az ügyében, aki a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt elvitt egy lezáratlan autót Bakson – értesült a Promenad24.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság lapunkkal közölte, a megalapozott gyanú szerint tavaly december 22-én egy 24 éves férfi a sértett tudta és beleegyezése nélkül elvitt egy baksi ház előtt leparkolt gépkocsit. A rendőrök december 25-én igazoltatták az eltulajdonított autóval közlekedő sofőrt, akiről az ellenőrzés során megállapították, hogy korábban eltiltották a vezetéstől. Előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki, a terhére rótt bűncselekmények elkövetését elismerte.
A jármű önkényes elvételének bűntette, valamint a járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség miatt indult eljárást a Kisteleki Rendőrkapitányság dolgozói lezárták, és az ügy iratait megküldték az ügyészségnek – tájékoztatott a hatóság.
Fotó: Police.hu