Rengeteg program készül idén is Székkutason

Szerdán este ült össze Székkutason a Kulturális-kerekasztal, hogy egyeztessenek a település intézményei, civil szervezetei és önkormányzata a 2024-es esztendő programjairól. Az ülést Szabó Emese települési képviselő vezette.
A kulturális tanácsnok a Kutasi Híreknek elmondta, mint minden évben, ezúttal is az előző év kulturális naptárát vették alapul. Figyelembe veszik a jeles eseményeket, ünnepeket és a civil szervezetek észrevételeit és szándékát. Hozzátette, tavaly alakult egy új civil szervezet, a Nyugdíjas Klub, melynek vezetője Nagy Ilona máris több javaslattal érkezett, több programot is szeretnének megvalósítani az idén, a tavalyi sikeres rendezvények mintájára.
Szabó Emese még elmondta, a Falunapról egyelőre csak terv szintjén esett szó, hiszen az majd a költségvetés helyzetének függvényében alakítható ki. Hozzátette, Murgács Kálmán Művelődési Ház mögötti részen tavaly kialakított közösségi tér és kemence idén is nagy szerepet kap, ott nemcsak település rendezvényeit, de a magáncélú eseményeket is meg lehet tartani, ezzel kapcsolatban mindenki Török Bencét keresve tud egyeztetni. A képviselő még hozzáfűzte, sok bál és több Pince Klub szervezésben megtartandó eseménnyel is számolnak, és már az év eleje is sűrű lesz.
Annyi már biztosan tudható, február elején Filmklubot tartanak a Református Gyülekezeti Házban, február elején megtartják a helyi Fidesz szervezet bálját, március 14-én pedig a Gazdabálat, az Önkormányzat szervezésében. Az iskolai farsang is februárban lesz, ezúttal a művelődési házban, még nagyobb közönség előtt.
A programokról hamarosan elkészül egy összesített egész évet felölelő naptár, melyet majd a település Facebook-oldalán és a Kutasi Hírekben is közzétesznek – tudtuk meg.
