Jótékonysági vízilabdatornát rendeznek Vásárhelyen

Január 20-án a vízilabdáé lesz a főszerep Vásárhelyen: jótékonysági gálán ugranak medencébe a gyerekek.
A tornára 8 csapat érkezik a megyéből, akik egész nap azért fognak versengeni, hogy kiderüljön, ki a legjobb csapat. A szurkolók a 2013-ban születetteket és a náluk fiatalabbakat láthatják majd.
A versenyzésen és a sportág szeretetén túl a jótékonyság is főszerepet kap szombaton. A rendezvény partnerei és a jelenlévők WonderFlora & CMT Alapítványt támogathatják. Drávucz Rita világ- és Európa-bajnok magyar vízilabdázónő kislányának, Flórának egy nagyon komplex, Magyarországon nem elérhető rekonstrukciós ortopédiai műtétre van szüksége ahhoz, hogy erősen deformált lábai ismét megfelelő helyzetbe kerüljenek, talpai lekerüljenek a földre és fájdalom nélkül, akár a segédeszköz elhagyásával, stabilan tudjon sétálni.
Hazánkban nagyon kevesen tudják, hogy valójában MI A CMT, azaz a Charcot-Marie-Tooth. Az alapítvány célja, hogy megismertessék ezt a genetikai rendellenességet, továbbá Flórának és társainak segítséget nyújtsanak.
A rendezvényen jelen lesz Drávucz Rita is.
