Eltűntek a vásárhelyiek az önkormányzati cégek éléről

Budapestről, Kiskunhalasról, Szegedről, Algyőről ejtőernyőztetett vezetőket a legfontosabb székekbe Márki-Zay Péter. A polgármester a város legnagyobb cégeinek, intézményeinek élére évekre bebetonozta az embereit, az igazgatói közül egyik sem vásárhelyi.
Márki-Zay Péter hatéves polgármestersége alatt eltűntek a vásárhelyiek a hódmezővásárhelyi önkormányzat gazdasági társaságainak, intézményeinek éléről. Míg korábban helyi szakemberek irányították ezeket a város működősének legfontosabb területeiért felelő, azokat gondozó egységeket, Márki-Zay egyre-másra külsősöket ejtőernyőztetett a kiemelt pozíciókba. Ez már csak azért is rendkívül furcsa, hiszen a legtöbb önkormányzat – érthető módon – igyekszik az adott településen élő, az adott közösség életét testközelből ismerő, a problémákra, a nehézségekre rálátó, a helyi erősségekkel és gyengeségekkel tisztában lévő szakemberekre bízni cégeinek, intézményeinek vezetését, működtetését. Nyilvánvaló, hogy aki helyben él, sokkal jobban ismeri a körülményeket, naprakészebb az adott település viszonyait illetően, mint egy messziről jött ember, aki azt mond, amit akar, s akinek azt mondanak, amit akarnak… Egy messziről jött ember, aki nemhogy a céget, az intézményt, de magát a várost sem ismeri, s sok esetben úgy foglalja el az igazgatói széket, hogy még a hét valamennyi munkanapját sem tölti Vásárhelyen, nemhogy null-huszonégyben együtt lélegezne a vásárhelyiekkel.
Míg más települések igyekeznek a helyieknek lehetőséget adni, őket előnyben részesíteni, gyakorlati okokból is, addig Márki-Zay láthatóan más utat választott. A tények egyértelműen azt igazolják, hogy a polgármester kívülről, Budapestről és vidékről igyekezett toborozni az embereit, a vásárhelyiekkel szemben melléjük tette le a voksát. Nézzék csak, kik vezetik most a topcégeket és a csúcsintézményeket!
- Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt. (HVSZ), illetve Hódmezővásárhelyi Működtető és Szolgáltató Nonprofit Zrt. (HMSZ): Katona Antal – Algyő
- Hód-Fürdő Kft.: Katona Zsolt – Szeged
- Vásárhelyi Médiacentrum Kft.: Kozó Attila – Szeged
- Hódmezővásárhelyi Kapcsolat Központ: Lajos Tibor – Kiskunhalas
- Tornyai János Múzeum, Könyvtár és Művelődési Központ: Nahimi Péter – Budapest
- Csongrád Megyei Kegyeleti Kft.: Varga György – Szeged
Egyetlen egy társaság maradt mára, amelynek élére – még? – nem hozott külsőst Márki-Zay: a Hódfó Nonprofit Kft.-t a hódmezővásárhelyi Börcsök Györgyi vezeti…
Bebetonozta embereit Márki-Zay
Jelzésértékű az is, hogy a Budapestről és vidékről hozott embereit a polgármester jellemzően hosszú időre kötött szerződéssekkel, négy-öt évre szóló megbízásokkal ültette a vezérigazgatói, főigazgatói székekbe. Ötéves kontraktus van például a Tornyai fővárosi vezetője, Nahimi Péter és a Kapcsolat Központ frissen kinevezett igazgatója, a kiskunhalasi lakos Lajos Tibor zsebében is. Városházi információink szerint Márki-Zaynak ezzel az volt a célja, hogy bukása esetére is megpróbálja bebetonozni a saját embereit, az új városvezetésnek minél nehezebb legyen őket eltávolítania, s minél nehezebb legyen visszaadni a vásárhelyieknek a vásárhelyi cégeket, intézményeket.