Jakabék nem Márki-Zayt támogatják Hódmezővásárhelyen

A Nép Pártján nem a jelenlegi városvezető, hanem egy másik ellenzéki polgármesterjelölt mellé áll oda a városban – jelentette be Jakab Péter pártjának szegedi és Csongrád-Csanád vármegyei vezetője.
Nem támogatja Márki-Zay Pétert Hódmezővásárhelyen az idei polgármester-választáson Jakab Péter pártja. Mindezt A Nép Pártján szegedi, illetve Csongrád-Csanád vármegyei vezetője, Tóth Péter jelentette be a Szegedma hírportálnak.
Az exjobbikos politikus, volt szegedi és megyei közgyűlési képviselő kiemelte: A Nép Pártján Szegeden az ellenzéki összefogás részeként a jelenlegi városvezető, Botka László újrázását kívánja segíteni. Bizonyos helyeken saját jelölteket állítanak, Hódmezővásárhelyen viszont külön stratégiát követnek.
„Lesznek önálló jelöltjeink is, és a másik megyei jogú városban, Hódmezővásárhelyen támogatni fogunk olyan ellenzéki polgármesterjelöltet az összefogás jegyében, akit nem Márki-Zay Péternek hívnak” – árulta el Tóth Péter.
Fotó: Facebook/Tóth Péter