Ötvenhét pár kápráztatja el a közönséget a Bethlen-bálon

Szombaton megkezdődik az idei diákbálok sora Vásárhelyen.
Szombaton megkezdődik az idei diákbálok sora Vásárhelyen: elsőként hagyományosan a Bethlen Gábor Református Gimnázium végzősei lépnek parkettre a Fekete Sasban.
Bovier Hajnalka igazgató a Rádió 7-nek elmondta: összesen 900 vendéggel számolnak. Ötvenhét pár készül nyitótánccal, ők angolkeringőt és palotást adnak elő.
„A főpróba délután 4 órakor kezdődik, ekkor mutatják be a tanulók a táncokat először. A bálban este 7 órakor látható a nyitótánc, az ismétlés 11 órakor lesz. A mulatság a vacsoravendégekkel és a többi résztvevő vendéggel lesz teljes” – ismertette Bovier Hajnalka.
borítókép archív