Napi büszkeség: közel ötvenen adták vérüket Vásárhelyen!

Ezúttal is sokan nyújtották karjukat városunkban, hogy másoknak segítsenek. Köszönet érte, mindannyian igazi hősök!
Ezen a héten is nagy szeretettel várták a véradóhősöket a héten Hódmezővásárhelyen a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat szakemberei. Jól indult az esztendő, hiszen többen érkeztek a csütörtöki alkalomra, mint arra számítani lehetett. „Összesen 48-an adták vérüket másokért, köztük 3 első véradó! Most több 0+ vércsoporttal rendelkező is eljött hozzánk, köszönjük mindenkinek!” – írták a szervezők.
Hódmezővásárhelyen legközelebb január 11-én, csütörtökön 8 és 13 óra között lehet vért adni a szokott helyen, a Vérellátó Osztályon (Dr. Imre József utca 2.).
Fotó: Facebook/Véradás Csongrád-Csanád