Tatár Zoltán: felháborító ajánlat

A volt jegyző, Márki-Zay Péter korábbi jobbkeze közösségi oldalán hozta nyilvánosságra, egy folyamatban lévő bírósági perben milyen ajánlatot kapott a várostól. Dokumentumokkal mutatjuk!
„Felháborító ajánlat
Be kell valljam, sokat gondolkodtam ezen a poszton, hogy nyilvánosságra hozzam-e ezt a dolgot. A polgármesteri hivatal ajánlata azonban annyira felháborított, hogy mégis a nyilvánosság mellett döntöttem.
Mint arról korábban már tájékoztattam a közvéleményt, a közszolgálati jogviszonyom megszüntetésével kapcsolatosan pert indítottam a vásárhelyi hivatal ellen. A perben az első tárgyalás 2023. november 28-án volt, ahol a hivatal ügyvédje egyezségi ajánlattal állt elő, azonban ennek a hivatal vezetői részéről történő jóváhagyása érdekében kérte, hogy egyezzek bele a per szünetelésébe. Én ebbe belementem, 15 napot adtam az egyezségi ajánlatuk megtételére.
Valamivel a 15 napos határidőn túl kaptam kézhez az ügyvéd úrtól a hivatal által kidolgozott egyezség szövegét, amitől – finoman szólva – padlót fogtam. Ebből ugyanis az derült ki, hogy a hivatal által érvényesnek elismert megállapodásban szereplő összeg kifizetését az MZP1G oldal megszüntetéséhez, valamint nyilvános bocsánatkéréshez kötnék, egyebek mellett Fejes Péter képviselő úr vonatkozásában is.
Ebben az ügyben két dolgot is felháborítónak tartok:
- A polgármesteri hivatal közpénzt fizetne azért, hogy egy, az önkormányzat vezetői számára kényelmetlen Facebook-oldal megszűnjön. Mindezt egy olyan önkormányzat hivatala tenné, amelynek a vezetői a demokrácia és az átlátható működés mellett törnek naponta lándzsát, magukat pedig a korrupció elleni harcosokként definiálják. Ezek a demokraták tehát közpénzből fizetnének az MZP1G oldal megszűnéséért!
- Ha Márki-Zay Péter polgármester úr és/vagy Fejes Péter képviselő úr úgy érzik, hogy én bármely megnyilvánulásommal megsértettem a jogaikat, miért a hivatalon keresztül, hivatali helyzetükkel visszaélve kívánnak ezért elégtételt venni? Nem érzik úgy a hivatal vezetői és irányítói, hogy ez kimeríti a közpénzek magáncélra való felhasználását? (Szándékosan nem a Btk. szerinti fogalmat használom.)
Ha engem megillet ez az összeg a törvény szerint, akkor azt ki kell fizetni, minden további nélkül. A törvényesen járó kifizetés nem köthető olyan feltételekhez, amelyek kizárólag egyes önkormányzati vezetők magán- és/vagy politikai érdekeit szolgálják.
Természetesen továbbra sem zárkózom el a jogvita egyezséggel történő lezárásától, de csak olyan megállapodást vagyok hajlandó aláírni, amely nem terjeszkedik túl a jogvitánk keretein, valamint nem jelenti a közpénzek visszaélésszerű felhasználását.
Hangsúlyozom: én Márki-Zay Péterrel nem mutyizni akarok, hanem tisztességesen megállapodni” – írta Tatár Zoltán.
Tekintse meg a volt jegyző által nyilvánosságra hozott dokumentumokat is!