Drimba Tibor: Abban hiszek, hogy bárkit ki lehet billenteni a rosszból

A börtönőrből lett polgármester a Mandinernek adott interjút.

Több mint egy évtizede tárja fel a fiatalok előtt a börtönök világát Drimba Tibor, Maroslele polgármestere. A bűnmegelőzésről tartott előadásai sorra pozitív visszajelzést kapnak a hallgatóság soraiból. Ez a prevenciós programsorozat pedig rövidesen újabb szintre léphet – írja a mandiner.hu.

Drimba Tibor 2019 óta a Csongrád-Csanád vármegyei Maroslele polgármestere. Korábban majdnem két évtizeden át a büntetés-végrehajtásban dolgozott.

Bő tíz éve döntött úgy, hogy a börtönök világát feltárja a fiatalok előtt, bűnmegelőzésről kezdett előadásokat tartani az iskolákban. Saját bevallása szerint mindig pozitív visszajelzéseket kap, ez is viszi előre. Prevenciós programsorozata pedig a tervek szerint rövidesen újabb szintre léphet.

 „2001-ben szereltem fel a Szegedi Fegyház és Börtönhöz, és akkor a toronyba kezdtem, mint toronyőr, ahogy köznyelven szokták mondani. Egyébként biztonsági felügyelő a hivatalos megnevezése. Majd egy év után adódott lehetőség előállító biztonsági felügyelői pozícióba kerülni, amit azért szerettem volna, mert mozgalmas. Ebben a munkakörben többek között kísérési feladatokat kell végrehajtani. Ebbe beletartozik a fogvatartottaknak egészségügyi vizsgálatokra, tárgyalásokra vagy olyan eseményekre való kísérése, mint egy beteg hozzátartozó látogatása vagy közeli rokon búcsúztatója. Utóbbi két esetet akkor engedélyezik, ha makulátlan viselkedést tanúsít egy rab a börtönben” – idézi fel a Mandinernek Drimba Tibor a korábbi munkahelyén eltöltött első éveit.

Amikor összevonták a nagyfai intézetet a szegedi „Csillagbörtönnel”, akkor körletfelügyelői feladatokat látott el a Szegedtől mintegy 30 percre fekvő részlegben.

Tulajdonképpen 12 és fél órát töltöttem a börtön falain belül egy-egy ilyen műszakban. Irányítottam a rabok napi tevékenységét, ebbe beletartoztak a fent említett kísérések vagy a munkahelyekre történő kiszállítások.” Nagyfa egy úgynevezett nyitott börtön, ami azt jelenti, hogy nem zárkásítottak a fogvatartottak. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy egy-egy úgynevezett szektorrács választja el a felügyelőt a raboktól. Mindkét oldalon 40-50 ember tölti általában a mindennapjait, így egy felügyelőre egy szektorban mintegy 80-90 ember juthat. „Velük szinte fizikális volt a kapcsolatunk abban az időszakban, amikor szolgálatot teljesítettünk.”

„Ha egy fogvatartottnak problémája volt, odasétált a szektorrácshoz, és közölte velünk. Persze megvoltak itt is a szabályok és a napi menetrend, mint egy katonaságnál. Este például csak a mosdóhasználat miatt hagyhatták el a rabok a zárkáikat. Értesüléseim szerint azóta történt némi változás az elhelyezésekben a különböző körletrészeken, de ez a nyitott börtön jelleg megmaradt” – mondja Drimba.

2015-ben, amikor a déli határról megindultak a migránsok az ország belseje felé, akkor Nagyfán alakítottak ki a közülük elfogottaknak egy külön részleget. Ez mintegy egy éven keresztül működött börtön falain belül.

A migráns hátterű fogvatartottakkal egyedi protokoll szerint kellett eljárni, figyelembe véve a kultúrájukat és a szokásaikat is.  A kommunikáció általában német vagy angol nyelven történt történt velük. „Nem volt egyszerű időszak, folyamatosan voltak az atrocitások a börtön falain belül. Az elfogottak sorsáról a magyar állam és a büntetés-végrehajtás gondoskodott” – emlékezik vissza ezekre a nehéz hónapokra a településvezető, aki 2019-ben vett búcsút végül a börtön világától.

Könnyű a bűn útjára lépni

Arra a kérdésre, hogy mikor merült fel nála, hogy a bűnmegelőzés témájában előadásokat tartson a fiataloknak, elmondja: ennek az ötlete 2013-ban, egy baráti beszélgetés alkalmával került elő, pedagógusként dolgozó felesége jelenlétében. Ekkor hangzott el az a mondat, hogy  talán kevesebb kisebb-nagyobb csínyt követnének el a kamaszok, ha tisztában lennének azzal, milyen belülről a börtönök világa.

„Erre úgy reagáltam, hogy amennyiben segítenek leszervezni azt, hogy akár egy osztályfőnöki óra keretén belül beszélhessek erről, szívesen teszem. Beavatom őket, hogy milyen az élet a börtön falain belül, és mennyire kevés elég ahhoz, hogy valaki megbillenjen és rálépjen a bűn útjára. Már az első ilyen rendhagyó foglalkozás után odalépett hozzám az egyik 14-15 éves fiatal, és elmondta, hogy neki akadnak problémái, és nem szeretné, ha ez elharapózna. Ekkor még inkább beláttam, hogy mennyire fontos ez a prevenciós tevékenység, mivel emberi sorsokról van szó”.

Ezt követően még inkább elmélyült a témában. „Kutatni kezdtem és szakembereket is felkerestem. Egyeztettem a helyi védőnővel is, hogy mi az, amit még elmondhatok nekik a magam végzettségével. De annak köszönhetően is lépést tudtam tartani, hogy mi zajlik ebben a korosztályban, hogy van három kamaszkorú gyermekem.”

Sokaknak fals kép él a fejében a börtönökről

Drimba Tibor már a kezdet kezdetén felvette a kapcsolatot azokkal a filmrendezőkkel, akik a Felépülünk és a Bebukottak című dokumentumfilmeket készítették. Utóbbi alkotás olyan rabok életét tárta a nézők elé, akik a tököli börtönben töltötték a rájuk kiszabott büntetést. „A Bebukottaknak ráadásul van folytatása is, amit 20 évvel később forgattak le. Ez a Káin gyermekei. Nem árulok el titkot azzal, hogy a film készítői volt, akit már nem találtak meg, mert időközben elhunyt, de arra is volt példa, hogy a szabadulása után visszaesett.

Szóval, többek között ezekből a filmekből, a különböző tárgyalásokon szerzett tapasztalataimból, illetve a saját botlásaimból, a rossz társaság választásból fakadó hülyeségeimből állt össze végül az előadásom anyaga” – sorolja.

Az egykori biztonsági felügyelő szerint a mai napig sokaknak fals kép él a fejükben a börtönökkel kapcsolatban.

Sokan még mindig azt hiszik, hogy a raboknak ott milyen jó dolguk van.

Magnóval a vállukon sétálgatnak, gyúrnak, miközben etetik és itatják őket. Pedig koránt sem ez a valóság”. Drimba hozzáfűzi, hogy a koronavírus-járvány előtt még vitt is be csoportokat a büntetés-végrehajtási intézetbe, ahol a résztvevőknek megmutatott egy elhanyagolt és egy rendezett zárkát.

Felhívja arra is a figyelmüket, mennyit jelent, hogy van-e valakinek függősége vagy nincs. Főként a dohányzásra és a gyógyszerfüggőségre kell gondolni. Nem ritka, hogy a fogvatartottak egymást kényszerítik bele a dohányzásba vagy a gyógyszerezésbe. Így egymás között tudnak seftelni, mikor megkapják otthonról a csomagokat. De az sem ritka, hogy egymás szájából eszik ki a pirulákat, mert kell a cucc. Ha valaki egymásután összekapkod már csak egy fájdalomcsillapítót vagy nyugtatót, annak nyilván van hatása, megvan a napi adagja. „Nagyon rafinált rendszer ez! Ha egy rab nem tud fizetni a másiknak cigivel, gyógyszerrel vagy kávéval, akkor fizet a testével.

Aki függő vagy függővé válik, az bent sem tud leszokni”

– húzza alá a településvezető.

„Ne csak az egyenruhát tiszteljék, hanem az embert, aki mögötte van!” „Ki szoktam hangsúlyozni, hogy a büntetés-végrehajtás minden dolgozója azon van, hogy ha bármilyen atrocitás ér egy fogvatartottat, azonnal eljárást kezdeményezzen. De ugyanakkor nem áll ott minden rab mellett egy-egy őr. Azt pedig  kevesen tudják, hogy a büntetés-végrehajtási intézetben elkövetett bármilyen szabálysértésért a maximális ítéletet szabják ki, nincs mérlegelés.

Aki képtelen tehát a szabályok szerint viselkedni, az csak további bajt vesz a nyakába. Ezt szoktam a beszélgetéseim során is kiemelni a fiataloknak, mert ez igaz a mindennapokban is” – szögezi le a polgármester. Példaként egy Csongrád-Csanád vármegyei 16 éves fiú esetét hozza, aki fél év leforgása alatt három ügyet is összeszedett, ma pedig már a tököli börtönben tölti a büntetését.

Drimba Tibor azt is megjegyezte, hogy mikor még a büntetés-végrehajtásban dolgozott, az volt az alapelve, hogy ne csak az egyenruháját tiszteljék, hanem az embert, aki mögötte van. Most településvezetőként is ezt vallja.

Én is az embert néztem, nem azt, hogy miért került börtönbe.

Többeknek elmondtam, hogy a szolgálatom letelte után én hazamegyek a családomhoz, és jól érzem magam. Az esetükben pedig rajtuk áll, hogy hány 12 és fél óra múlva szabadulnak. A biztonsági felügyelők a mindennapok során is tudnak abban segíteni a fogvatartottaknak, hogy könnyebb legyen bent nekik; de ha nem úgy viselkednek, azzal csak magukat tolják beljebb, ahogy egymás között ezt megfogalmazzák.”

forrás és teljes cikk:  mandiner.hu