Megújították a makói Hold utcai óvoda udvarát

Székely Ildikó önkormányzati képviselő segítségével sikerült megvalósítani a korszerűsítést.
Megújult udvar várja a kisgyermekeket a makói Hold utcai óvodában. Székely Ildikó önkormányzati képviselő elmondta: a bejáratnál lévő járda összetöredezett, ezért a régi gyalogutat feltörték és 55 négyzetméteren új, térköves járdát építettek a helyére. A gyalogutat szegélyező fákat megnyesték, hogy könnyebb legyen a közlekedés. Emellett négy, alkonykapcsolóval ellátott kandelábert is telepítettek mellé. A képviselő hozzátette: rendszeresen segíti a körzetében lévő óvodák, iskolák fejlesztését.

Székely Ildikótól megtudtuk: az önkormányzat mellett mások is támogatják az óvodákat, iskolákat. A képviselő kifejtette: egész évben több alkalommal is kapnak különféle felajánlásokat. Emellett a gyermekek szülei is aktívan részt vesznek az intézmények szépítésében.
A Makói Óvoda mind a négy tagintézményének korszerűsítését helyi vállalkozók, cégek, de civil szervezetek is segítik. Ennek köszönhetően számos bel- és kültéri játékokkal is gazdagodtak az intézmények.
