Ha még nem rotyog a töltött káposzta, csúcs jó tippeket adunk hozzá!

Sokan már tegnap feltették a karácsonyi ünnep egyik ikonikus ételét, a töltött káposztát, de sokan még csak ma főzik, vagy holnap. Csáki Zsolt vásárhelyi gasztroguru ad pár tippet, ha variálnál kicsit.
„Kétféle tölteléket is ajánlok a töltött káposzta elkészítéséhez. Az egyik hagyományos, kolbászjellegű sertés darálthússal és gerslivel, a másik darált csirkehússal, bulgurral és apró lecsó jellegű alappal. Az utóbbit vörös és lilahagyma, répa, kápiapaprika, rozmaring, kakukkfű, örölt paprika, fokhagyma fűszerekkel dúsítva kell elkészíteni, illetve a káposztán is variálhatunk, az apró házi savanyúkáposzta helyett sós vízben előfőzött fejes-káposztát is használhatunk.

Bátran használjunk füstölt húst, ha kicsit erdélyies vonalra vinnénk, tegyünk bele csombort, és bizony a paradicsom püré is pikánssá teszi„ – javasolta Csáki Zsolt, aki a Vásárhelyi Ízök Szakácskönyvek társszerzője is.

Hozzátette, a töltött káposzta is kicsit az az étel, mint a lecsó. Ahány ház, annyi szokás, de ritkábban kísérletezünk vele, pedig érdemes. És bátran ki lehet próbálni sütőben sülve is, egészen más ízélmény, miközben a hagyományos töltött-káposzta érzésünk is megmarad.
Jó főzőcskézést, nagyon jó étvágyat! 🙂