Kézilabda: fájó vereséget szenvedtek Borsodban a vásárhelyi U17-es lányok

Elsősorban fejben fáradtak el az utolsó idei mérkőzésre Mészáros Annáék, akik vereségük ellenére őrzik bronzos helyüket a tabellán. Az U19-nek viszont hajráznia kell a bennmaradásért tavasszal.
Betegségek, sérülések, kisebb baleset a közel ötórás borsodi úton! Ezekkel a nehézségekkel kellett megküzdeni a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club U19-es és U17-es csapatának a II. osztályú bajnokság utolsó 2023-as fordulójában. Sajnos mindezek tükrében pont nélkül tértek haza a lányok Kazinbarcikáról egy szoros és egy magabiztos hazai győzelem után. Mindkét vereség fájó, de különösen az U17-eseké, akik nagy harcban vannak az éremért. Bízzunk benne, mindkét keret sérültjei felépülnek a tavaszi rajtig! A fiatalabbakra nagy csata vár a dobogóért, az idősebbekre pedig a bennmaradásért!
Az U17-es alakulat jelenleg, féltávnál hét diadallal, egy döntetlennel és két vereséggel áll, 15 pontjával a harmadik a tabellán a 19 pontos Balmazújváros és a 18 pontos Deszk mögött. A negyedik helyezett XVI. Kerületnek 12 pontja van. Az U19-es vásárhelyi együttes két győzelemmel és nyolc vereséggel, 4 pontjával a tizedik helyen szerénykedik. Mindkét sorozatban tizenegy csapat verseng a 2023/24-es szezonban. Folytatás tehát jövőre!
Női U17 II. osztály Kelet 11. forduló:
Borsod SK Kazincbarcika – Hódmezővásárhelyi LKC 25-23 (12-13). Kazincbarcika, 60 néző, vezette: Divéki, Paulovics
HLKC: Magyar (k) – Mihály 6, Blaskovics, Dobsa 1, Mészáros 4, Balázs 4, Nyilas, Szabó, Molnár 1, Koncz 1, Bakos 2, Forgó 4
Beslin Anikó vezetőedző: „Az odaúton elszenvedett kisebb balesetünk miatt késéssel ugyan, de jól kezdtük a mérkőzést. Magabiztos volt az első félidőben nyújtott játékunk, de az előnyünk nem volt elegendő. Sajnos kisebb sérülés miatt Molnár Fanni kivált a játékból, ez érezhető volt a második játékrészben. Elsősorban fejben fáradtunk el, és a lehető legrosszabb forgatókönyv szerint a hazai csapat az utolsó percben átvette a vezetést, és nyertek. Sajnálom nagyon, de a vereséghez a mi hibáink kellettek. Mindezek ellenére csak gratulálni tudok a lányoknak az őszi szezonért, mert a sok nehezítő körülmény ellenére nagyon jó teljesítményt nyújtottak.”
Női U19 II. osztály Kelet 11. forduló:
Borsod SK Kazincbarcika – Hódmezővásárhelyi LKC 44-28 (19-11). Kazincbarcika, 60 néző, vezette: Divéki, Paulovics
HLKC: Magyar (k), Bereczki (k) – Kővári 1, Fejes 1, Földesi 4, Mészáros, Körtvélyessy L. 10, Czirok-Balázs 1, Fazekas, Körtvélyessy K. 7, Molnár, Forgó 4
Beslin Anikó vezetőedző: „A tabellán előkelő helyen álló hazaiak lendületes jó játékára az első percekben Körtvélyessy Luca tudott csak reagálni, majd fokozatosan ébredezett a csapat, de felzárkózni nem tudtunk. Ellenfelünk kemény, kellemetlen, sokszor durva védekezésére nem tudtunk kellően reagálni, bár Körtvélyessy Luca és Kata rendre eredményesen használták ki a helyzeteiket, ez csak a kozmetikázásra volt elég. A lőtt gólok számával elégedett lehetünk, viszont a védelmünk átjáróház volt. Látjuk a hibáink át, a jövőben ezeket kell javítanunk ahhoz, hogy bent tudjunk maradni!”