Kézilabda: remekeltek az U11-es és az U13-as vásárhelyi lányok is!

Pompás teljesítménnyel rukkoltak elő a vásárhelyi kézilabda-palánták a Gyermekbajnokságban, csak így tovább, csajok!
A Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club U13-as és U11-es csapata is pályára lépett a Gyermekbajnokságban az elmúlt hétvégén. A vásárhelyi lányok szereplésére ezúttal sem lehet panasz, hiszen négy kiváló mérkőzést hoztak le, melyeken a jó eredmények mellett a fejlődésük is dicséretet érdemel.
Leány U13-as gyermekbajnokság IV. csoport, Csömör, Városi Sportcsarnok:
Hódmezővásárhelyi LKC – Debreceni SI 17-17 (8-10)
Hódmezővásárhelyi LKC – Mezőkövesdi KC 23-17 (14-8)
HLKC: Tunyogi Délia (k), Szilágyi Borbála (k) – Elek Hanga, Fekete Lili, Török Zselyke, Nagygyörgy Rebeka, Csenteri Zille, Kovács Panna, Sipos Nóra
Fogl Barbara vezetőedző: “Sérülések és betegségek miatt sok volt a hiányzónk, így nagyon foghíjas kerettel léptünk pályára az ország egyik legerősebb csapata, a Debreceni Sportiskola és a Mezőkövesd ellen. Gyakorlatilag egy mezőnyjátékost és a kapusomat tudtam csak pihentetni. Célunk a tisztes helytállás volt, azonban a lányok túlszárnyalták minden várakozásomat és önmagukat is! A feszített tempójú mérkőzéseken végig koncentráltan játszottunk, melynek köszönhetően egy döntetlennel és egy győzelemmel zártuk ezt a fordulót és az őszi idényt is. Gratulálok a csapat minden tagjának!”
Leány U11-es gyermekbajnokság, Bácsbokod, Városi Sportcsarnok:
Deák Tamás csapata az FKSE-Algyő és a PC Trade Szegedi NKE ellen lépett pályára. A korosztályos versenyszabályzat értelmében ezeken a meccseken nincs eredményszámolás, de örömteli a fiatal vásárhelyi játékosok látványos fejlődése, ami éles helyzetben, mérkőzéseken is eredményesen megmutatkozik.
Pályára lépő játékosok: Tunyogi Dorit (k), Filó Mira, Kovács Borka, Csintalan Mandula, Vörös Zita, Czitán Enikő, Bánfi Jázmin, Szabó Anna, Berek Ivett, Csávás Gréta
Deák Tamás vezetőedző: “Az első mérkőzésen az Algyő ellen magabiztosan játszottunk, nagyon tetszett hogy voltak nagyon szép egyéni teljesítmények. Pontosan és gyorsan játszottunk az egész meccsen. A második mérkőzésen a hozzánk hasonló játéktudást képviselő PC Trade Szegeddel egy nagyon jó meccset játszottunk, ezúttal is nagyon ügyesek voltak a lányok. Gratulálok Mindenkinek!”