A MAGOSZ elnöke szerint a gazdáknak meg kell találniuk a piaci rést

Jakab István Maroslelén találkozott a vármegyei gazdáival és osztotta meg velük a jövőbeli terveket.
A magyar kormány sikerrel zárta az uniós agrártárgyalásokat, valamint egy egységes tanácsadó hálózat kezdte meg a működését a magyar gazdák érdekében – fogalmazott Jakab István. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke a maroslelei gazdafórum előtt a Rádió 7-nek elmondta: az új hálózat lényege, hogy a gazdálkodóknak szinte csak a termeléssel keljen foglalkozniuk, minden mást átvállalnak tőlük. Az elnök hozzátette: a talpon maradáshoz viszont az is kell, hogy olyan növényeket termesszenek, melyekre van felvevőpiac.

Jakab Istvántól megtudtuk: az idei év sem volt egyszerű a magyar gazdák számára, de a 2024-es esztendő még több kihívást tartogat a számukra. Az elnök kifejtette: ezért is döntöttek úgy, hogy a falugazdász hálózatot megerősítik. Az érintetteknek különféle képzéseket szerveztek annak érdekében, hogy tanácsadókként is segíteni tudják a gazdálkodók mindennapjait.

A maroslelei gazdafórumon Szél István, a Nemzeti Agrárkamara és a MAGOSZ Csongrád-Csanád vármegyei elnöke értékelte az idei évet, emellett beszélt a jövő év terveiről. Az esemény résztvevőit Drimba Tibor maroslelei polgármester köszöntötte. A gazdák többek között eladásokat hallgathattak meg a gabonaágazat jelenlegi helyzetéről és kilátásairól, valamint a Közös Agrárpolitikai Stratégiai Terv idei első módosításáról, de szóba kerültek még a földügyek és a várható mezőgazdasági pályázatok is.
