Makón is megemlékeztek az angolok elleni 6:3-ról

Sportmúzeumi tárlatvezetéssel és kerekasztal beszélgetéssel emlékeztek meg csütörtök este Makón a Magyar Labdarúgás Napjáról.
Az esemény ötletgazdája, a Szirbik Miklós Egyesület elnöke, Zeitler Ádám a Rádió 7-nek elmondta: 70 éve, pontosan 1953. november 25-én a magyar labdarúgó válogatott 6:3-as győzelmet aratott Londonban az angolok ellen és ennek kapcsán szervezték meg ezt a programot. Az elnök kifejtette: egyesületük egyik célja, hogy lehetőleg minél több makói, illetve országos jeles eseményről tájékoztassák a közvéleményt.

A csütörtöki program első felében Forgó Géza történész-muzeológus vezette körbe az érdeklődőket a nyáron megnyílt új sportmúzeumban.
A tárlat kurátora sok érdekes információt mondott el az itt őrzött tárgyakról.
Ezt követően Czirbus Gábor önkormányzati képviselő, egykori labdarúgóval, illetve Márton Imrével, a Makó Budo Klub elnökével beszélgetett a város sportjáról Forgó Géza és Zeitler Ádám.