Brüsszel kis Lampedusát hozna létre Magyarországon (videó)

A kormány határozott nemet mond a migrációra, a migránsgettókra. A nemzeti konzultációban a polgárok is megerősíthetik ezt az álláspontot.
Egyre nő a bűnözés Európa nagyvárosaiban, no-go zónák alakulnak ki, a terrorizmus folyamatosan szedi az áldozatait – hívta fel a figyelmet Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára egy videóban a Fidesz Facebook-oldalán. Hozzátette: immár nyolc éve látható, hogy mit jelent a migrációs hullám, mert 2015 óta kétezer áldozata volt a terrorizmusnak Európában, akik közül a legfiatalabb féléves, a legidősebb 97 éves volt.
„Jól látjuk, hogy Brüsszel a korábbi migrációpárti álláspontjának megváltoztatása helyett még radikálisabb lépéseket akar tenni a migráció elősegítésére, ezért fogadták el a migrációs paktumot is, amely kvóták szerinti betelepítést, és migránsgettóknak a létrehozatalát jelentené” – hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette, arra köteleznék Magyarországot, hogy itt bíráljuk el a kérelmek 28,3 százalékát, melynek köszönhetően hazánkban egy kis Lampedusa alakulna ki.
„Mi erre egyértelműen nemet mondunk, és arra kérjük a magyar polgárokat, hogy a nemzeti konzultációban is erősítsék meg a magyar kormány álláspontját, hogy a migráció elutasítása nem csak a kormány, hanem az egész nemzet álláspontja” – mondta Rétvári Bence.
Illusztráció: MTI/Balogh Zoltán
Címkék:
rendőrség migráns Migráció Migránsok Európai Unió illegális bevándorlás Brüsszel határvédelem erőszak EU agresszió Európai Parlament Európai Bizottság terrorizmus terror Rétvári Bence merénylet terrortámadás migránsgettó határőrizet Európai Tanács migránspaktum uniós migránspaktum migránskvóta kötelező kvóta kötelező kvóták kötelező migránskvóta kötelező betelepítés kötelező migránsbetelepítés muszlimok muszlim kötelező migránspaktum