Ökölvívás: a vásárhelyi Domján Alex megvédte bajnoki címét

Érett, színes, nemzetközi szintű ökölvívást mutatott a Boxing Gym Vásárhely tehetsége.
Október 19-től 22-ig Egerben rendezték meg az U12-es és serdülő ökölvívó magyar bajnokságot. A versenyre összesen 69 egyesület 286 ökölvívója adta le a nevezését, köztük az ide serdülő Európa-bajnokság érmesei is. A verseny számunkra egy ragyogó vásárhelyi sikerrel ért véget. Domján Alex, a fiatal vásárhelyi öklöző kétséget nem hagyott, ki a legjobb súlycsoportjában, a 80 kilogrammosok mezőnyében a saját korosztályában, azaz a serdülők között.
A korosztályos válogatott kapitányok véleménye alapján olyan érett, színes, nemzetközi szintű ökölvívást mutatott, ami kiemelkedett minőségében a teljes mezőnyből.
Három mérkőzése volt: az elsőt egyhangú pontozással nyerte, már itt is számoltak ellenfelére. A második mérkőzés az első menetben véget ért TKO-val. A döntőben pedig a második menet elején ért véget az összecsapás, az ellenfél, a KSI-s Vidák Máté sarka bedobta a törülközőt – tájékoztatott a Boxing Gym Vásárhely.

Fotó: Boxing Gym Vásárhely