Egyre veszettebbül ugatnak Márki-Zay harci kutyái

Féktelen gyűlölködés, agresszió, erőszak, embertelenség. Ezt szabadította rá a vásárhelyi közösségi médiára Márki-Zay Péter. Követői válogatás nélkül zúdítják a mocskot arra, aki nem ért velük egyet, aki nem imádja kritikátlanul a polgármestert. Olvasóinktól ezúttal egy volt és talán leendő képviselőjelölt, Lévai Péter kommentjei közül kaptunk egy csokorra való borzalmat.
A Promenad24 az elmúlt években számos cikkben mutatta be, milyen borzasztóan eldurvult és alpárivá vált a hódmezővásárhelyi közbeszéd, különösképpen a közösségi média felületein. Arról is lerántottuk már a leplet, hogy ez a folyamat azóta figyelhető meg a városban, amióta Márki-Zay Péter felbukkant a közéletben. Szél István, a hódmezővásárhelyi Fidesz elnöke nemrég a lapunknak adott interjújában világossá tette: a gyűlölködés „2018 januárjában kezdődött egy Amerikából hazatelepített ember miatt”.
Emlékezetes, Márki-Zayék először a Vásárhelyiek a változásért nevű gyűlöletoldalon köpködték és köpködtették meg a velük egyet nem értő helyi lakosokat. A polgármester évekig álszent módon tagadta, hogy köze van ehhez az oldalhoz, majd miután lebuktattuk az ármánykodását, kénytelen volt bevallani, hogy: igen, ő hozta létre, és családtagjai (így például veje, Gábor Dávid), valamint közvetlen munkatársai (köztük Kis Andrea volt alpolgármester és Olasz Dénes akkori városházi informatikus) működtették. A „Változásért” nem veszett el, csak – mondjuk így – átalakult, ma „Vásárhelyi mindentudó” néven ontja magából a gyűlöletet a városvezető az Amerikából importált „marketingguruval”, Gurzó Ákossal felturbózott köre – annak reményében, hogy az egyre erőszakosabb diktatúrát építő Márki-Zay család megtarthassa hatalmát a 2024-es választáson. (Cikkünk megírásának perceiben is alpári vitától, egymás magánéletének sértegetésétől, mocskolódástól, feljelentéssel, perrel való fenyegetéstől hangos ez a Bercsényi utca felé gravitáló netes pöcegödör.)
Olvasóink arra is felhívták a figyelmet, hogy milyen elképesztő ordenáré stílusban támadják le a kormánypártokkal szimpatizáló vagy akár csak „fideszes kötődésűnek” vélt vásárhelyieket a Facebookon Márki-Zay „katonái”. Egész csokrot kaptunk az undorító, útszéli stílusú hozzászólásokból. Ha nem látja, talán el sem hiszi, hogy mocskolódnak a polgármester emberei, ezért – okulásképpen – megmutatjuk önöknek. Ezúttal azt, hogyan fröcsög, gyűlölködik és gyalázkodik Márki-Zay egyik legaktívabb és legelvakultabb követője, Lévai Péter (aki korábban egyébként már indult képviselőjelöltként a vásárhelyiek támogatásáért, s ki tudja, most is milyen ambíciókat dédelget a kommenthuszár…). Hol vannak ehhez képest már a Mester Jánosok, a Krupiczer Ferencek vagy a Gyutay Katalinok? Talán azért megy a nyomulás és lökdösődés, hogy ki kerülhet fel a listára, kiből lehet akár képviselőjelölt jövőre? Aki brutálisabban tudja gyalázni és megsemmisíteni az „ellenséget”, azaz a másik vásárhelyit, annak jár a (politikai) jutalomfalat vagy egyéb elismerés? Ezért megy le harci kutyába Lévai Péter is? De nézzék csak!
Itt jegyezzük meg: a rágalmazás bűncselekménye miatt közel fél tucatszor elítélt polgármester, Márki-Zay Péter hiába tolja a hamis ájtatoskodást. A vásárhelyiek már pontosan tudják, mit jelent valójában a „szeretet hatalma”. És azt is, hogy a fejétől bűzlik a hal! Mert az egész 2018 januárjában kezdődött, egy Amerikából hazatelepített ember miatt…
Olvasóink jelzései szerint Lévai egyébként a Villeroynál dolgozik. Megkérdezzük a céget, mi a véleményük a kommentjeiről, egyetértenek-e azok tartalmával, stílusával.
Illusztráció: Pixabay.com