A vásárhelyi Cseresnyésből és Csíkszeredáról érkeztek a makói Návay kollégiumi találkozójára

A hétvégén kollégiumi találkozót tartott és sportversenyt rendezett a Hódmezővásárhelyi SZC Makói Návay Lajos Technikum kollégiuma, a Pulitzer kollégium.
A csíkszeredai vendégek 6 diáklány és az intézmény igazgatóhelyettese, Oanea Sergiu Manuel, illetve Fazakas István és Antal András tanárok voltak.
Hódmezővásárhelyről, a HSZC Cseresznyés Kollégiumból Kovács János nevelőtanár és diákjai érkeztek a pénteki sportversenyekre. Lány, illetve fiú kispályás labdarúgás ezenkívül lány és fiú asztalitenisz mérkőzések kerültek megrendezésre.

Az erdélyi testvériskola küldöttsége csütörtökön este érkezett, majd a pénteki sportnapot követően szombaton, a makói kollégium részéről Fodor Jenő és Savanya Béla oktatók közös kiránduláson vettek részt.
Megtekintették a hazai román-kori építészet egyik legfontosabb építészeti alkotásának tartott Árpád-kori kiszombori körtemplomot, más néven rotundát, illetve a Rónay család sírkertjét, melyet 2 éve újítottak fel és tárták a látogatok elé, hogy megismerhessék a dinasztia történetét és történelmi jelentőségét.

Ezt követően a csapat a a Dóm téren sétált körbe, egykori vármegyéink címereit vizsgálva, majd a Fogadalmi Templom káprázatos festményeit és építészeti megoldásait tekintették meg.
A közös program a vacsorát követően Makón, a méltán híres Hagymatikumban éjszakai fürdőzéssel zárult.

A futball sportversenyen 3 fiú csapat és 3 leány csapat vett részt.
Az eredmények:
Lány foci:
I. helyezett: Cseresnyés Kollégium
II. helyezett: Pulitzer Kollégium
Fiú foci:
I. helyezett: Pulitzer Kollégium (a már megszokott módon)
II. helyezett: Cseresnyés Kollégium
Az asztalitenisz bajnokság helyezettjei:
Fiú: Kallai Dominik 1.; Lovászi Milán 2.; Burlui Dániel 3.
Lány: Andula Zsanett 1., Fejes Viktória 2.; Niemeyer Tamara 3.