Újra élettel telt meg a mártélyi Erdei Iskola!

Négy héten át, ötödik és hetedik osztályos kisgólyák érkeztek és érkeznek a vásárhelyi tankerület intézményeiből, a szentesi Horváth Mihály, a csongrádi Batsányi János, a makói József Attila és a vásárhelyi Németh László Gimnáziumból.

„Csapatépítő táborokat szerveztünk a Mártélyi Általános Művelődési Központtal közösen. Azt gondolom, a Tisza közelsége, a Holtág csodája fantasztikus lehetőség arra, hogy a gyerekeknek iskolai programokat szervezzünk ide. Az Erdei Iskola egyébként olyan, mint egy kollégium, kiválóan felszerelt, zuhanyzókkal és közösségi térrel ellátott is, utóbbiban beszélgetéssel és szabadidős tevékenységekkel rázódhatnak össze a gimnáziumi évfolyamok”– nyilatkozta lapunknak Miklós Anikó, a Hódmezővásárhelyi Tankerület vezetője.

5. és 7. osztályosok vesznek részt a csapatépítő kalandban, ők most kezdték meg szeptemberben tanulmányaikat az iskolák képzése szerint 6 illetve 8 évfolyamos gimnáziumi képzés keretében. És hogy mi minden várt és vár rájuk? Természetesen finom ebédek, amelyet most is a Mártélyi Konyha biztosít(ott) nekik, a programok között pedig van a korábban népszerű lovaskocsikázás, népi játékok az udvaron és halászlékészítő mesterrel közösen elkészített, majd persze elfogyasztott ebéd-program is. Ugyanakkor a csapatépítő játékok, a közösség-összerázó programok élvezik a legnagyobb előnyt, egy festői környezetben – ismertette Miklós Anikó.

Még megtudtuk, a 4 hét alatt összesen 129 tanuló élvezheti a bentlakásos Erdei Iskolát és a programokat 4 éjszakán és 5 napon át.



A Szent István Iskola vezetője az idei mártélyi Erdei Iskoláról: aki egyszer részt vett, vissza akar térni!
Kosárfonás, pereckészítés, halléfőzés tiszai halból, környezetvédelem, szélmalom-látogatás, népi játékok: élmény és tanulás! Ez fémjelezte idén a Erdei Iskolát, amelyen hét turnusban és hat, a vásárhelyi tankerülethez tartozó iskola vett részt idén Mártélyon. vett részt idén Mártélyon.